Stumpf András, itthon@hetivalasz.hu
A gyurcsányi út a kínai reform-diktatúra útja – véli Hegedűs Zsuzsa, aki szerint jó esélye van a tömeges kormányellenes megmozdulásoknak.
A gyurcsányi út a kínai reformdiktatúra útja – véli Hegedűs Zsuzsa. A tizennyolc éve Párizs és Budapest között ingázó, harminc éve az alternatív társadalmi mozgalmak kutatásával foglalkozó szociológus szerint jó esélye van a tömeges kormányellenes megmozdulásoknak.
– Szociológiai kutatást végzett a taxisblokádról. A benzinár most is az egekben: miért nincs akkora felhördülés?
– Mindig egy aktív kisebbség kezdi el, kérdés, meg tudja-e szerezni a többség támogatását. A szakszervezetek tüntetése már mutat valamit, de a diákoké is elindíthatja a tömeges tiltakozást. A taxisblokád is spontán módon kezdődött.
– Azért ott az SZDSZ is besegített, nem?
– Nem. Egy ellenzéki pártnak az a dolga, hogy ráüljön a kormánnyal szembeni elégedetlenség hullámára. A Fidesz is ezt teszi most, a „Jó reggelt, Magyarország!” akcióval, ahogy az SZDSZ sem tett mást akkor. A kezdeményezés viszont önálló volt, és még csak nem is a benzináremelés miatt lett országos szintű. Hamis mítosz, hogy a magyar társadalom a hirtelen jólétet várta volna a rendszerváltástól.
– Mit várt?
– Szabadságot, nagyobb részvételi lehetőséget a politikában. Ezt a reményt látta megcsúfolva a visszahívhatóság megszüntetésével, a kopogtatócédulákkal. Az utolsó csepp a pohárban a hazugság volt. Hogy a kormány délután négykor azt állítja, nem lesz benzináremelés, este tízkor pedig kiderül, hogy éjféltől kétszer annyiba kerül az üzemanyag. Ugyanez történik most, amikor Gyurcsány Ferenc azt mondja, 4,5 százalék a hiány, miközben több mint a kétszerese. Nyugat-Európában egy ilyen hazug bejelentés azt jelentené, hogy a politikus beadta a lemondását. Kádárnak nem kellett megkérdeznie az embereket, el akarják-e adósítani az országot. Demokráciában viszont kötelező. Márpedig nem kérdezték meg a nyugdíjasokat, akarnak-e tizenharmadik havi juttatást ilyen áron. Nemet mondtak volna. Mind megtapasztalták, hogy a nyolcvanas évek eladósodásának milyen következménye lett: 1990 és 1994 között majd felére csökkent az életszínvonal.
– Ön akkor megszervezte a Tégy a gyűlölet ellen! mozgalmat, mely a Demokratikus Chartával vállvetve harcolt a „rasszistaveszélyes” MDF-kormány bukásáért.
– A Tégy a gyűlölet ellen! független volt a Demokratikus Chartától. Volt kísérlet, hogy beolvasszanak, de mi pártoktól függetlenül működtünk. A mozgalmat nem általában a rasszizmus elleni harc motiválta, hanem az 1992-es Csurka-dolgozat és nem sokra rá a salgótarjáni gyilkosság, amikor egy fiatalembert a bőre színe miatt agyonvertek. Antirasszistának és antinacionalistának vallom magam, de valóban szabadelvű vagyok. Úgy gondolom, mindenkinek joga van utálni a szomszédját. Ha cigány a szomszédja, akkor is. Amikor egy kis faluban az ellen tiltakoznak, hogy Fehérvárról odatelepítik a hajléktalan romákat – lásd Rádió utca -, nem biztos, hogy rasszizmusról van szó. A társadalomból maguk is kirekesztődött csoportok találják szembe magukat a társadalomból kirekesztett csoporttal. Kevesebb segély jut, még annyi munkahely sem lesz. Ez szüli a feszültséget. Mi az ellen léptünk fel, hogy egy kormányzó párt alelnöke szélsőjobb programmal álljon elő – a fent említett indulattal párosulva ez életveszélyes lehet. Nem akartunk mást, mint hogy az MDF zárja ki soraiból az ilyen eszmék híveit, és persze mozgósítani akartuk a közvéleményt.
– A Fidesz sosem vallott rasszista nézeteket, de róluk is azt mondta 1998- ban: cinikusan legitimálják az ilyen eszmék hirdetőit.
– Mert össze-össze kacsintottak Csurkával. Ha megint ezt tennék, ismét felemelném a szavam ellene.
– A karanténból mégis azzal kerültek ki a szocialisták, hogy a „fasisztaveszély” ellen összefoghattak az SZDSZ-szel. Büszke rá, hogy segédkezett ebben?
– A szocialisták már rég kint voltak a karanténból. Már a taxisblokádnál látszott, hogy az emberek csalódtak. A benzinárról szóló hazugság azonban nem a Kádár-rendszert legitimálta, ahogy sokan ma is gondolják, hanem a Németh-kormányt. Az ugyanis először beszélt őszintén az ország valós helyzetéről, az államadósság mértékéről. A Bokros-csomag is azért lehetett legitim, mert a társadalom már szankcionálta azokat, akik eladósították – leváltotta a korábbi rendszert. Ezért az emberek el tudták fogadni, hogy meg kell húzni a nadrágszíjat. Bokrosnak nem a saját sarát kellett eltakarítania – Gyurcsánynak viszont igen. Ő nem számolt el az elmúlt négy évről, így árasztja el megszorító csomagokkal az országot. Olyan, mint a férj, aki miután eljátszotta a felesége hozományát, hazamegy, és az asszonytól még a kosztpénzt is elkéri a másnapi taxiszámlájára.
– Ön pedig tag volt annak a Medgyessy Péternek a demográfiai tanácsában, aki miniszterelnökként elindította a túlköltekezést…
– A közalkalmazotti béremeléssel egyetértettem. Medgyessynek elmondtam, milyen módszerekkel lehet elindítani a társadalmi felzárkóztatást. Ebből lett a második száznapos program. Gyorsan kiderült azonban, hogy csupán szlogenek lesznek a javaslataimból, úgyhogy fölálltam.
– Akkor sértődött meg? Baloldali, antinacionalista elvbarátként furcsamód a kormányt ostorozta, és a kettős állampolgárság megszavazására buzdított 2004 végén.
– Magam is kettős állampolgár vagyok. Úgy éreztem, ha nem szólalok meg a „23 millió román” vagy az „elveszik a kenyerünket” szólamok ellen, nem tudok majd tükörbe nézni. Arról volt szó csupán, hogy az unió gyakorol gesztust, vagy mi magunk. A két veszélyeztetett kisebbségnek, a kárpátaljainak és a vajdaságinak pedig biztonságot jelenthetett volna. Ahogy a zsidók mehetnek Izraelbe, a vajdaságiak, ha verik őket, emelt fővel jöhetnének ma Magyarországra.
– Csakhogy azóta is mindig kormányellenes mondatokat hallunk öntől.
– Jobboldali szöveget tőlem még senki sem hallott! Akkor szólalok meg, ha úgy érzem: ha nem én, akkor ki, ha nem most, mikor? Mint nemrégiben, amikor a szoclib közgazdászok – tisztelet a kivételnek – elmulasztották felhívni az ország figyelmét arra, hogy Gyurcsány hazudik az ország állapotáról. Védhetetlen mulasztás volt szó nélkül hagyni a miniszterelnök végtelen cinizmusát. Magyarországon ugyanis ma már nem is a latin-amerikai, hanem a harmadik világbelihez hasonlatos társadalmi szerkezet van kialakulóban. Amint Kovács Ilona tanulmánya megmutatta, néhány száz milliárdos birtokolja a jövedelem harminc százalékát. A baj az, hogy belőlük három is jutott a kormányba, amely baloldalinak nevezi magát. Egy magamfajta zöld baloldalinak ez épp olyan, mint egy kereszténynek a szentségtörés. Ráadásul a modern demokrácia azért született, hogy a tőke hatalmát a köz hatalma korlátozni tudja. Ez a nagytőkés csoport viszont a saját érdekeit képviseli, és azóta, hogy megszerezte a politikai hatalmat is, nem alszom nyugodtan.
– Nem itthon szavaz, nem is itthon adózik. Végül is miért érdekli?
– Abból a fejlesztési pénzből akar Gyurcsány autópályát és techno-biopoliszokat építeni, amelyet az Európai Parlament azért szavazott meg a kevésbé fejlett uniós tagoknak, hogy a leszakadt társadalmi csoportokat és térségeket fölzárkóztassák. Ezt nem a maga adójából fizetik, hanem az enyémből, amit Franciaországban befizetek! És én nem azért adom, ahogy az Európai Parlament sem, hogy az ország tizede jól járjon, a többi meg kívül rekedjen a modern világból. Amikor kiderült, hogy még a pénzek elosztása is egy, a parlamenttől független milliárdos kezébe került, azt hittem, rosszul hallok. Hogy a miniszterelnök saját hatáskörbe vonja az ország fejlesztésére szánt összes forrást: ez csak diktatúrában lehetséges. Kommunista, fasiszta, valamint a kínai típusú reformdiktatúrában, ahol a tőke szabadságát a társadalom szabadságvesztésével biztosítják.
– Hatásos párhuzam, de ha igaz lenne, nem nyilatkozhatna ilyeneket.
– Lehet, hogy a szabadságjogok terén még nem tartunk itt. Abban a kérdésben viszont, hogy tovább csúszunk-e a harmadik világ felé, vagy a lenti kezdeményezéseket támogató társadalmi felzárkóztatás lesz a prioritás, ma nem a magyar társadalom, még csak nem is a parlament kezében van a döntés, hanem a miniszterelnök és barátai markában. Arra a kérdésre, hogy merre tovább, Magyarország?, egyetlen válaszuk van, és úgy tesznek, mintha kizárólag ez lenne az ésszerű döntés: a gazdaság versenyképességének növelése. Magyarán, a társadalom van a gazdaságért. Ez bizony a kínai reformdiktatúra krédója.
– Vannak felzárkóztatási programok, sőt harcolnak a gyerekszegénység ellen is…
– Amikor Ferge Zsuzsától azt hallom, huszonöt éves tervet dolgoz ki a gyermekszegénység ellen, nem hiszek a fülemnek! Néhány kilométer autópálya árából, évi nyolcmilliárd forintból meg lehetne oldani, hogy kérvények nélkül ingyenételt kapjon minden rászoruló gyerek. Az iskola az esélyegyenlőség alapfeltétele. Azért kell, hogy helyben legyen, hogy a gyerek maga is el tudjon menni odáig. Az alkoholista szülő nem fog törődni azzal, hogy buszra ültesse. De vonat sem lesz, a győztes 10-15 százaléknak meg közpénzből épül az autópálya. Holott az egyetlen terület, ahol az előző rendszer kedvező változást hozott, a társadalmi mobilitásé volt, épp az oktatás kiterjesztésén keresztül. Mindenki eljuthatott középiskolába, egyetemre, aki tanulni akart. Most a tandíjjal ezt is felszámolják, mert úgymond nem gazdaságos. Már nem is kizsákmányolásról van szó. Ha kizsákmányolnak, az azt jelenti, hogy legalább munkám van. Így pedig az sem lesz a halálra ítélt térségekben.
– Szereti a mozgalmakat, tüntetéseket. Nem érzi, hogy megint ideje volna élére állni valamilyen ügynek?
– Az önkormányzatokkal, polgármesterekkel érdemes lenne keresni a kapcsolatot. Az ő egységes tiltakozásuknak talán lenne hatása.
