A varsói Metro újság egy Angela Merkelhez címzett nyílt levelet közöl: „Igen tisztelt kancellár asszony, én egy ismeretlen lengyel humorista vagyok, akinek a véleménye senkit nem érdekel. Szeretnék híres lenni, amihez az igen tisztelt kancellárasszony segítségét kérem. Félreértés elkerülése érdekében németül írom le a mondatot, amitől tessék szíves lenni megsértődni: „Bundeskanzlerin Merkel, du bist ein Kartoffel”. Kérem tisztelettel, hogy felháborodása jeléül üzenjen hadat Lengyelországnak, vagy közölje velem, hogy – ha ez nem – mi az, ami igazán megsértené. Segítségét váró őszinte híve, Sebastian Luka”.
A baloldali alternatív német „taz” ízléstelen, ostoba viccelődésének (Kaczynski államelnök egy „műveletlen krumpli”, testvére Jaroslaw pedig „házassági bizonyítvány nélkül lakik együtt az anyjával”) tehát van folytatása. Nem csak Metro újság szinten. A lengyel kormány jegyzékben bocsánatkérést követelt Angela Merkeltől, aki szóvivőjén keresztül azt válaszolta, hogy a sajtószabadság alapvető jog, tiszteletbetartásának ellenőrzése nem a kormány, hanem a bíróságok feladata. Erre Kaczynski elnök lemondta a Merkellel és Chiracal tervezett, „Weimari Háromszög” (németek és franciák Lengyelország megsegitésére életre hívott csoportosulása) konferenciáját. A lengyel ügyészség pedig büntetőjogi eljárást indított a „taz” (lengyel származású) főszerkesztője ellen, (lehetséges büntetés 3 év börtön) és kilátásba helyezte nemzetközi elfogatóparancs kiadását.
A történeten lehet nevetni. Szerintem azonban inkább aggodalomra ad okot. Európa egy ősi kultúrnemzetének jelenlegi vezetői nem értik, nem akarják érteni azt a világot, amelyben élnek. Bár tagjai nemzetközi szervezeteknek (NATO, EU) a közösség ügyeit csak saját normáik, nemzeti érdekeik szemüvegén át kívánják nézni. A most beiktatott új miniszterelnök, az idősebb iker, Jaroslaw Kaczynski kijelentette: „Az eddiginél sokkal keményebben fogjuk képviselni nemzetközi szinten a lengyel érdekeket, megköveteljük a lengyel értékek, erkölcsi felfogás, és kultúrszuverenitás tiszteletbetartását.”
Bár a külpolitika csak mellékesen érdekli az új miniszterelnököt, kormányprogramjában azért elmondta: Az EU válságban van, mert a kapcsolatok szorosabbá fűzésével meg akarja nyirbálni a tagállamok szuverenitását, alkotmányt akar rákényszeríteni a közösségre, amire semmi szükség. Kaczynski miniszterelnök megígérte, hogy Lengyelország segíteni fog a válság megoldásában.
Az elmondottak utalnak arra, hogy milyen „segítségre” számíthat az EU. Az ultrakonzervatív varsói kormány külpolitikájával Lengyelországban sem ért mindenki egyet. Mindenek előtt az a nyolc, a rendszerváltás óta az ország diplomáciáját vezető volt külügyminiszter, aki nyílt levélben figyelmeztette a miniszterelnököt az ország elszigetelésének veszélyére. A levelet a konzervatív (!) Rzeczposlita tette közzé azzal a megjegyzéssel, hogy az „az aláírók kétségbeesésének aktusa”. Köztük van Wladyslaw Bartoszewski történész, a kommunista rendszerben illegálisan működő „repülő egyetem” (amit a magyar ellenzékiek is átvettek) magalapítója, jelenleg a lublini katolikus egyetem tanára; valamint Bronislaw Geremek, Lech Walesa és a Szolidaritás egykori tanácsadója.
Európa nyugati felében növekvő aggodalommal figyelik a lengyel politikát, amelynek stílusa igazában nem új. A varsói kormány kezdettől fogva úgy viselkedett, mintha az EU csatlakozott volna nagy könyörgésre Lengyelországhoz és nem fordítva. És később is keresztbe tett az együttműködés kérdéseiben ott, ahol tudott. Ugyanakkor természetesnek tartja, hogy az újonnan csatlakozott országok közül Lengyelország kapja a legnagyobb EU támogatást. Erre persze nagy szüksége van. A miniszterelnök meghirdetett belpolitikai programjából szinte semmit nem tud megvalósítani EU támogatás nélkül. Autópálya és útépítés, az elavult telefonrendszer felújítása, oktatás és egészségügy átszervezése, stb. Mindmegannyi – nálunk is ismert – a kommunista rendszerből visszamaradt hiányosság pótlása. Ezek egyenként is, hát még együttvéve, meghaladnák az ország teljesítőképességét.
De a legnagyobb gondot nyugaton mégiscsak az új koalíciós kormány összetétele okozza. A Kaczynski testvérek Jog és Igazságosság pártja egyfajta jobbközép pártnak tekinthető, amely a konzervatív, keresztény társadalmi rétegeket tömöríti. Viszont az új szövetséges, a Lengyel Családok Ligája, amelynek tagjai a szélsőséges Marya rádió hallgatóságából kerülnek ki (II. János-Pál és utóda XVI. Benedek is figyelmeztette a szerkesztőket nacionalista és antiszemita megnyilvánulásaik miatt) lényegesen jobbra tolja a koalíciót. Elnöke Roman Gietych az új oktatásügyi miniszter, aki így foglalta össze programját: „az iskolában legyen rend és fegyelem, a tanárok erősítsék a tanulókban a nemzeti identitástudatot, valamint a felismerést, hogy a lengyel nemzet alapja a katolikus egyház”.
A koalíció harmadik tagja az „Önvédelem” nevű paraszt párt. Ennek elnöke Andrej Leppert mezőgazdasági miniszter, akit beiktatása napján ítélt antiszemita és nacionalista kijelentései miatt jogerősen, 15 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre egy varsói feljebbviteli bíróság .
Ez tehát az új lengyel kormány felállása. Felmerühet a kérdés, hogy hol van a lengyel baloldal? Sehol. A legutóbbi választásokon nevetséges 13 százalékot kapott a Demokratikus Baloldali Szövetség, a felsőházban pedig nyoma sincs. Sorsa megérdemelne egy külön misét. Itt most annyit: Ellentétben a magyar helyzettel, az ottani kommunista párt és tagjai megúszták egy névváltoztatással és azzal, hogy szociáldemokratává minősítették magukat. Ebben lelkes támogatója volt a német SPD. A tagság, a szövetségek, az érdekcsoportok kapcsolatrendszere maradt. Ők osztották el egymás között a vagyont, meg azt, amit hozzá lehetett szerezni. Az, hogy a közutálat utolérte őket, nem meglepő. Sajnálatos, hogy ez magával rántotta az egykori legendás ellenzéki vezért, Adam Michniket a nagytekintélyű liberális napilap Gaseta Wyborcza főszerkesztőjét is. Michnik megpróbált szövetséget létrehozni a Szolidaritás baloldalával és a volt kommunista „Munkáspárt” reformszárnyával. Sikertelenül.
Így marad Lengyelország Európa peremén egy „családköztársaság”:
Kasza László