Mint Milos Strugar UNIFIL-szóvivő elmondta, egy bomba telibe találta a libanoni-izraeli határvidék keleti részén fekvő Kiam városában létesített megfigyelő állás épületét. Az UNIFIL mentőalakulatokat vezényelt a helyszínre a romok eltakarítása végett, ám az izraeli tűz a mentési művelet alatt is folytatódott – állította a szóvivő. A libanoni hadsereg egyik magas rangú tisztségviselője szerint a bombázásban egy osztrák, finn, egy kanadai és egy kínai ENSZ-megfigyelő vesztette életét.
John Bolton amerikai ENSZ-nagykövet a világszervezet New York-i székhelyén később megerősítette a négy megfigyelő halálát. A diplomata elmondta, hogy a Biztonsági Tanács öt állandó tagállamát értesítették a történtekről, ám részletek nem voltak ismertek előttük sem. Kofi Annan ENSZ-főtitkár szerdára virradóra Rómában nyilvánosságra hozott közleményében felháborodásának és mélységes fájdalmának adott hangot a szerinte „nyilvánvalóan szándékos” izraeli bombázás miatt. Annan hangsúlyozta: a megfigyelő állás már régóta működött és egyértelműen megjelölték, s annak ellenére érte légi csapás, hogy Ehud Olmert izraeli kormányfő biztosította az ENSZ-erők megkíméléséről. Az ENSZ-főtitkára felszólította Izraelt, hogy teljes körűen vizsgálja ki a történteket, és követelte az ENSZ-állások és -személyzet elleni támadások leállítását. Annan abból az alkalomból tartózkodik Rómában, hogy az olasz fővárosban szerdán nemzetközi konferenciát rendeznek a libanoni válságról. Mark Regev izraeli külügyi szóvivő szerdán országa „őszinte sajnálatát” fejezte ki a négy megfigyelő „tragikus halála” miatt és a történtek alapos kivizsgálását ígérte. A The Washington Post című amerikai napilap egy magas rangú amerikai diplomatára hivatkozva közölte: Izrael úgy tájékoztatta az Egyesült Államokat, hogy véletlen baleset volt az ENSZ-megfigyelők állásának bombázása. Dan Gillerman izraeli ENSZ-nagykövet a BBC brit tévének nyilatkozva viszont az Annan-nyilatkozaton háborgott, mondván hogy a világszervezet főtitkára „elsietett és téves” kijelentéseket tett, s miközben vizsgálatot követel, saját következtetéseit máris levonta.