Izrael felfigyelt a szokatlan nyilatkozatra
Seres László 2006. július 25. 13:34
Információnk szerint Izrael felfigyelt arra, hogy Libanon budapesti nagykövete hétfőn, a Nap-kelte adásában nyilvánosan azonosult a Hezbollah „ellenállásával”. Ettől eltekintve Hussein Mussawi tévényilatkozatának sem itthon, sem nemzetközileg nem volt visszhangja, holott libanoni diplomata először ment szembe nyíltan kormánya eddigi kommunikációjával.
Ritka őszinte nyilatkozatot adott tegnap a Libanoni Köztársaság budapesti nagykövete az MTV Nap-kelte című adásában. A két hete kezdődött közel-keleti háború kirobbanása óta libanoni diplomata először ismerte el nyilvánosan, hogy kormánya, illetve országa nemhogy elhatárolódik, de lényegében azonosul a Hezbollah „ellenállásával”.
Mint arról beszámoltunk, Hussein Moussawi közölte: amíg olyan erős katonasággal rendelkező ellenféllel kell harcolni, mint Izrael, szükség van az „ellenállásra” is. A nyilatkozatra információnk szerint felfigyeltek izraeli diplomaták is.
A Budapestre akkreditált bejrúti diplomata következetesen „ellenállásként” említette a Hezbollah síita terrorszervezet tevékenységét, amelyre szerinte szükség lesz addig, amíg nem jön el a béke. Meglepően megértően fogalmazott a háborús konfliktust kiváltó túszszedési akcióval kapcsolatban is: szerinte országa fogolycserét akart elérni az izraeli katonák elrablásával; az akciót katonai hadműveletként kell értékelni szerinte.
„Egy vagyunk az ellenállással”
„A lakosság indította el a nemzeti ellenállást” – közölte az adásban, azt állítva, hogy a libanoni hadsereg nagyon is kontrollálja Dél-Libanont, csak éppen kevés katonája van. „Nem mi kezdtük el Izraelt bombázni” – állította, majd a műsorvezető kérdésére, hogy ki az a „mi”, a kormány vagy a Hezbollah, a nagykövet úgy válaszolt: „mi egynek érezzük magunkat a katonasággal és az ellenállással. Különben is, a Hezbollah a kormány része, két miniszterük és 12 képviselőjük van, „része a mi társadalmunknak”, ezért nem tudják olyan könnyen lefegyverezni őket. Az interjúból persze kiderül: nem is igen akarják.
Hezbollah-aktivisták: a társadalom részei
Az utolsó libanoni politikus, aki ennyire nyíltan megvédte a Hezbollah terroristáit, maga a libanoni államfő volt. Július 13-án Emile Lahud támogatásáról biztosította a siíta gerillák Izrael elleni harcát és úgy vélte, „az izraeli politika a közel-keleti stabilitást veszélyezteti”, az „agresszió” azonban csak erősíti a libanoniak „egységét és szolidaritását”. Az államfő azóta csöndben van, Bejrút pedig – bár természetesen elítéli Izrael offenzíváját – a Nyugat felé gyenge, de jószándékú Hezbollah-ellenes, illetve Hezbollah-független kormánynak igyekszik mutatni magát.
Július 18-án Fuád Szinjóra libanoni kormányfő elhatárolta magát a Hezbollah támadásától, és azt hangsúlyozta, hogy kormánya nem felelős az izraeli katonák elleni támadásért. „Valami olyannak fizetjük meg az árát, amit nem mi tettünk” – jelentette ki. Egy napra rá a libanoni kabinet megismételte: nincs köze a síiták akcióihoz. Július 20-án Szinjóra azzal az érvvel kritizálta az izraeli katonai offenzívát, hogy az „visszaüthet, mert erősítheti a Hezbollah támogatottságát.”
A kormányfő még aznap, egy olasz lapnak nyilatkozva azt mondta: „a Hezbollah Libanon területén állam az államban, ezért a jövőben le kell fegyverezni.” Hozzátette azonban: ha Izrael szárazföldi erőkkel is támadást indít, azt a libanoni hadsereg már nem nézné tétlenül.
Egy fontos diplomata
Hussein Moussawi libanoni nagykövetnek fontos funkciója van a hazai diplomata közösségen belül: ő a Budapesti Iszlám Nagykövetek Csoportjának elnöke, aki három éve, a Történelemtanárok Országos Konferenciáján kijelentette: az iszlámnak semmi köze az erőszakhoz.
„Az iszlámot azért választották vallásuknak a muzulmánok, mert könyörületet, toleranciát hirdet, s az emberek egyenlőségét, de tiltja a gyilkosságot” – jelentette ki. Hasonló minőségében tiltakozott tavaly februárban Gyurcsány Ferenc félresikerült szaúd-arábiai terrorista/focista viccelődése ellen, idén februárban pedig az elhíresült Mohamed-karikatúrák megjelenése ellen magyar sajtótermékekben.
Hamarosan újra tüntetnek (fotó: Járdány Bence – Hírszerző)
Moussawi tölti be korelnökként a Budapestre Akkreditált Arab Nagykövetek Tanácsának vezetői posztját is. A tizenkét ország misszióvezetőit tömörítő csoport éppen tegnap tanácskozott a libanoni válságról, majd nyilatkozatot adtak ki, tiltakozva az izraeli beavatkozás ellen Libanonban „és Palesztinában” (a diplomaták ezalatt Gázát értik), ezenkívül azonnali tűzszünetet sürgettek.
„Mély aggodalommal tekintünk a libanoni és palesztin emberek egyre súlyosbodó helyzetére, és felhívással fordulunk a magyar társadalomhoz, intézményekhez, testületekhez, szervezetekhez, hogy szolidaritásukkal és bármilyen segítség nyújtásával támogassák a palesztin és libanoni népet” – olvasható a közleményben.
A kérés máris fogadtatásra talált: a magyar társadalom, intézményei, testületei stb. nevében holnapután a Baloldali Front – Kommunista Ifjúsági Szövetség (a Thürmer-féle Munkáspárt fiataljai), a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség és a Magyarországi Arab Közösség Egyesülete demonstrál az „izraeli agresszió” ellen.

