„Annak ellenére, hogy a szíriai hadsereg a legmagasabb készültségi fokon van, sem Szíriának, sem Izraelnek nem érdeke a közvetlen katonai összecsapás” – nyilatkozta Amos Jadlin vezérőrnagy, az izraeli hadsereg hírszerzésének vezetője. Jadlin „robbanékonynak” nevezte a két ország között fennálló jelenlegi helyzetet, melyet bármilyen „hiba” meggyújthat.
Az izraeli légierő a Hezbollah fellegvárban
„A Hezbollah mindent megpróbál, hogy Izrael egy új frontot nyisson Szíriával” – mondta Jadlin. Szíria mindeddig szabadon adott át orosz gyártmányú fegyvereket a Hezbollahnak. A Hezbollah szíriai közvetítéssel több, mint 100 millió dollárt kap évente Irántól. A két ország ezért komoly felügyelettel rendelkezik a Hezbollah fölött. Nagyon valószínű, hogy iráni és szíriai tisztségviselők tartják vissza a Hezbollahot attól, hogy bevesse nagyobb hatótávolságú rakétáit más izraeli nagyvárosok ellen. „Nem akarják gyorsan kimeríteni a készleteiket, mivel tudják, hogy utánpótlásuk problémás lesz.” – mondta Jadlin.
A Hezbollah közben tovább bombázza az észak-izraeli városokat. Egy katyusarakéta megölt egy 15 éves lányt a galileai Megar nevű faluban. Haifában is legalább 18 sérültje van a mai rakétatámadásoknak. Izraeli légierő a Hezbollah fellegvárnak tartott Bint Dzsbejlt, Marun al-Rastól északra fekvő területet, és Bejrút déli részeit bombázta kedden.
Libanoni források szerint eddig összesen 386 ember, főleg civilek haltak meg az izraeli bombázások során. Jan Egeland, az ENSZ-főtitkár humán ügyekben illetékes helyettese libanoni látogatását befejezve elítélően nyilatkozott a Hezbollahról: „Azon a véleményen vagyok, hogy a Hezbollahnak abba kell hagynia ezt a gyáva keveredést…hogy asszonyok és gyerekek közé vegyülnek. Hallottam, hogy arra büszkék, hogy csak kevés harcosuk halt meg, és hogy a civilek viszik el a balhét. Szerintem senki sem lehet büszke arra, hogy sokkal több gyerek és asszony hal meg egy háborúban, mint katona.” – nyilatkozta Egeland a larnakai repülőtéren.
Az amerikai külügyminiszter, Condoleezza Rice ma Jeruzsálemben találkozott Ehud Olmert izraeli miniszterelnökkel. Az Egyesült Államok kötéltáncot folytat, amikor támogatja Izraelt országa megvédésében, és ugyanakkor megpróbálja elkerülni, a libanoni kormány destabilizálódását.