Forrás: HETEK

Csupán a bevándorolni kívánó beilleszkedési esélyeit mérik fel – a német kormányzat pontrendszerrel kívánja irányítani és korlátozni a zsidók bevándorlását a volt Szovjetunió területéről. Nem 1933-at írunk, hanem 2006-ot.

Többet nyernek, mint vesztenek?A Der Spiegel szerint maximum 105 pont gyűjthető, de az országba való bejutáshoz minimum 50-et kellene szerezni a jelentkezőnek. A fiatalabbak több eséllyel rendelkeznek, akár 15 pontot is kaphatnak a koruk miatt. Ezzel szemben a 45 éven felüliek egyáltalán nem kapnak pontot a kor kategóriában.

Legtöbb pontot a német nyelvtudással (25 pont) és felsőfokú végzettséggel (20 pont) lehet szerezni. Sokat számít, ha valakinek van szakmai tapasztalata, vagy már rendelkezik valamelyik zsidó szervezettől állásajánlattal (10-10 pont). Akinek nem zsidó szervezettől van ajánlata, az csupán 5 pontot kaphat. A németországi rokonság léte szintén 5 pontot ér.

A rendszer bevezetésének idejét még nem döntötték el. Ha el is indul, akkor is először csak egy kísérleti évben kívánják üzemeltetni. A tapasztalatok alapján pedig majd meglátják a folytatást. A tartományi belügyminiszterek, a zsidó szervezetek és közösségek ezzel a rendszerrel csupán a bevándorlási hivatalok túlterheltségére kívánnak reagálni.

Comments are closed.