Estefán Zsolt, vilag@hetivalasz.hu
Délen, a gázai övezet ben a Hamasz, északon, Libanon területén a Hezbollah ellen harcol Izrael. Három foglyul ejtett izraeli katona miatt eddig már több mint kétszáz ember vesztette életét. A harcokon túl még nem látszik, hogyan alakítja át a közel-kelet hatalmi viszonyait a legújabb háború.
„Nem akarjuk, hogy a harcok leálljanak, mert nem akarunk haladékot adni a Hezbollahnak vagy a Hamasznak, hogy legközelebb Izraelt lőjék vagy izraelieket raboljanak el.” Az amerikai külügyminiszter Szentpéterváron, a G8- ak – a világ vezető gazdasági hatalmai és Oroszország – múlt hét végi csúcstalálkozóján beszélt erről. Aligha vitatja bárki, hogy Izraelnek, minden más országhoz hasonlóan, joga van az önvédelemre. A legújabb közel-keleti konfliktus kiváltó okai mégsem eléggé egyértelműek. Katonákat máskor is foglyul ejtettek már, rakétákkal korábban is számtalan alkalommal támadták Izraelt. Most mégis elegendő ürügyet szolgáltatott a támadások megindításához egyetlen, majd újabb két izraeli katona elhurcolása.
ERŐFELMÉRÉS?
A friss konfliktus valódi oka egy szóban összefoglalható: „erőfelmérés”. Azok a palesztin fegyveresek, akik június 25-én alagúton jutottak be a Gázai övezetből Izraelbe, és foglyul ejtettek egy izraeli katonát, az izraeli haderő éberségét „tesztelték”. A Hezbollah fegyveresei július 12-én ugyanezt tették, ráadásul azzal a szándékkal, hogy valamilyen formában hadi segítséget nyújtsanak a Gázai övezetben harcoló palesztinoknak. Időközben ugyanis támadásba lendült Gáza ellen az izraeli haderő, katonája kiszabadításáért. Libanonban a múlt héten lényegében ugyanez ismétlődött meg. Ehud Olmert izraeli kormányfő „háborús tettnek” nevezte a Hezbollah fegyvereseinek betörését, s mivel a síita mozgalom két politikusa is tagja a libanoni kormánynak, nem a Hezbollahot, hanem Libanont tette felelőssé a történtekért. Azóta viszont finomodott a magyarázat. Az azonnali tűzszünetet Condoleezza Rice okfejtésével utasítják el. A támadások már nem Libanon, csupán a nyugati országokban hivatalosan terroristának tartott Hezbollah, a másik fronton pedig a szintén páriának tekintett Hamasz ellen folytatódnak.
A KÉZMŰVESIPAR „REMEKEI”
Mindkét radikális iszlám mozgalom kormánytényező (a Hamasz egymaga vezeti a palesztin területeket). Mindkettő évtizedek óta „állam az államban”, és folyamatosan konfliktusok okozója. Politikai szárnya mellett a Hamasznak és a Hezbollahnak is van fegyveres frakciója, sőt iskolákat és kórházakat is működtetnek. Ahol hatalmuk van, az élet sok területét ellenőrzik, és egyáltalán nem ellenszenvet váltanak ki a helyi lakosságból. A viszonylag gyenge központi hatalom miatt mindkét mozgalom jelentősen meg tudott erősödni – nem kis fenyegetést jelentve Izraelnek. Ma már a palesztin kézművesipar „remekei” közé számítanak a Kasszam rakéták. Dél-Izraelt rettegésben tudják velük tartani. Dél-Libanonban a Hezbollah 2000 májusában azonnal kitöltötte az izraeli és szövetséges csapataik kivonásával támadt hatalmi űrt. Jelentős hadianyagot halmozott föl ott, és technikai fejlesztéseinek „eredményét” is tapasztalják – immár nap mint nap – az Észak-Izraelben élők. Egyre délebbi városokat találnak el rakétáik, amelyeknek hatósugarába már Tel-Aviv is beleesik. Hasszan Naszrallahnak, a Hezbollah vezetőjének múlt heti kijelentése, amelyben „nyílt háborút” ígért, az izraeli települések rakétával történő támadását is jelenti.
Izrael fenyegetettsége arra késztette Olmertet, hogy alig több mint három hónappal miniszterelnökké választása után két fronton is harcot vállaljon. Délen a Budapestnél kisebb területen fekvő, másfél milliós Gázát támadja, északi határai mentén pedig a két közepes nagyságú magyar megyényi, mintegy 3,8 milliós Libanont vette célba. Meg akarja gyengíteni a két ellenséges mozgalmat, hogy határait biztonságban tudja.
ELHÚZÓDÓ VISZÁLY
Kétséges, hogy a cél elérhető-e. A Közel-Keleten a bizonytalan helyzetek általában évekig elhúzódó válságokat jelentenek. Hat éve kezdődött és hivatalosan még nem ért véget a második palesztin felkelés, az Izrael elleni intifáda. Nem a hamarosan befejeződő vérontást sejteti, hogy a mostani harcokat Olmert és miniszterei nem tartják háborúnak, pedig a szárazföldi csapatok mellett a légierő és a haditengerészet is támadja Libanont. A katonai akciók egyben figyelmeztetések is a teheráni és a damaszkuszi vezetőknek. A Hezbollah két nagy támogatója ugyanis Irán és Szíria. Ez utóbbi tavaly vonult ki Kelet-Libanonból. A Hezbollah veresége tovább gyengítené befolyását a hajdan a „Kelet Svájcának” tartott országban. Az elhúzódó háborúskodás viszont lefoglalja Izraelt. Az Irán érdekeivel sem áll ellentétben, ha a világ nem elsősorban atomprogramjára figyel. A kőolaj árának emelkedéséért pedig egyre kevésbé lehet felelőssé tenni a harcias kijelentéseiről elhíresült elnökét, Mahmud Ahmedinezsádot.
Az amerikai elnökök a választások közeledtével mindig feladatuknak érzik, hogy tegyenek valamit az izraeli-palesztin megbékélésért. A következő választásokat 2008-ban tartják. Bush elnöknek már most bőségesen akad tennivalója.
