Forrás: Híradó

12 év után távozik posztjáról Budapest főépítésze, Schneller István

A műsorvezető Győrffy Miklós: Befektetői mohóság, gyenge közhatalom, és a pofozóbábú szerepébe kényszerülő szakemberek. Ezekkel a külső okokkal magyarázza a budapesti főépítész, amiért 12 év után távozik, és más kezébe adja a várost. Hiába tartják az egyik legsikeresebb önkormányzati tisztviselőnek, az utóbbi időben inkább a vereségeit számlálja. A Hajógyári- és a Csepel-szigeti beruházásokat, a zsidónegyed bontását, és a magas házak kezdődő elszaporodását. Ha mégis hisz valamiben, az a civilek lázadása, a nyomuló építési lobbikkal szemben. Schneller István lesz a vendégünk.

Úgy tudni a magas ház pártiak máris megélénkültek a távozása hírére, és legszívesebben 100 méteres tornyokkal csíkoznák be Budapest egét. A kását persze nem eszik olyan forrón, de annyi biztos, a dunai panoráma harmóniáját leginkább védő, a gazdasági lobbiknak a legmakacsabbul keresztbe fekvő önkormányzati hivatalnok hagyja el a főépítészi széket. Besokallt 12 év után? Schneller István a vendégünk. Jó estét kívánok! Szóval, mi volt az utolsó csepp a pohárban? Tudom, ezt már néhányszor elmondta, de ossza meg velünk is.

– Schneller István, egyetemi tanár, Budapest főépítésze: Én többször elmondtam, hogy egyrészt egy ciklusnak, egy életciklusnak is van vége, tehát egy 15 éves nem csak főépítészi, hanem műszaki főpolgármester-hyelettesi és főépítészi tevékenység után eljött az idő egy kicsit az összegzésre, a tanításra, a könyvírásra, mindennek a feldolgozására, ez egy belső ok. Ugyanakkor az idei év volt talán a legerősebben olyan, amikor az érdekek, politikai és gazdasági érdekek a szakmai érvek fölébe kerekedtek, méghozzá úgy szoktam mondani, hogy 51:49 %-os arányban ha még a szakma kerekedik felül, akkor érdemes csinálni, amikor ez átlépi ezt a küszöböt, akkor úgy gondolom, hogy le kell vonni a következtetést. Sok-sok kis csepp, tehát egy pohár víz, amikor tele van, akkor még a felületi feszültség tartja, de még a következő cseppben nagyon nehéz megmondani.

– Mv.: Értem. Szóval most megy el, amikor jönnek a sikerek? Hát az egykori SZOT-szálló két emelettel alacsonyabb lesz, aztán a Király utcában sikerült a civileknek egy fél házat megmenteni. Egymás hegyén-hátán vannak a sikerek.

– Sch.I.: Nézze, nagyon örülök ezeknek a sikereknek, de nekem is voltak sikereim ez alatt az időszak alatt is, vereségeim is, sikereim is, lesznek következőkben is. A SZOT-szálló sikerében bizonyos értelemben én is részes vagyok, illetve a Fővárosi Tervtanács, hiszen a Fővárosi Tervtanács többször is elítélte a mostani építkezést.

– Mv.: Azért mondom.

– Sch.I.: És a bíróság bizony figyelembe vette ezeket a szakmai érveket is, az úgynevezett zsidó negyed megmentését többször próbáltuk, sajnos a politikai érvek mindig erősebbek voltak. Úgyhogy én azt gondolom, hogy a siker vagy nem siker egy város életében hosszú távon mérhető.

– Mv.: Ne haragudjon, milyen politikai érvek szólnak a zsidó negyed bontása mellett?

– Sch.I.: Nem a zsidó negyed bontása meleltt szólnak politikai érvek, hanem amikor a főváros egy kerületet úgymond jogi értelemben meg akar támadni vagy pl. egy változtatási tilalmat akar elrendelni, akkor a kerület…

– Mv.:…atyavilág, nézik milyen színű polgármester van ott? Meg ilyesmiket?

– Sch.I.: Így van.

– Mv.: Hát nem rémes ez?

– Sch.I.: Nézze, én nem akarom ezt minősíteni, de a tényhelyzet az, hogy…

– Mv.:…ez rémes, rémes.

– Sch.I.:…hogy a kerületekben a testületeknek a színe nagyon sok esetben hasonló, mint a fővárosban, úgyhogy nagyon nehéz egy kerület ellenében valamit keresztülvinni, nem is igazán illdomos, sokkal jobb lenne ezt békésen, szakmai úton megoldani.

– Mv.: Szóval ez sokkal nagyobb baj, mint az, amit ön szokott emlegetni, hogy a gazdasági és építőipari lobbik olyan nyomás alatt tartják a döntéshozókat, mert ki más építene, ha nem ők?

– Sch.I.: Na most ez természetes, tehát én egyrészt nem vagyok befektetőellenes, mert szokták ezt mondani, azonba a befektetők között is vannak különbségek, van jó épület, rossz épület, kiváló épület, van kiváló befektető, jó, vagy rossz befektető. Amikor valaki ki akarja hozni a maximális hasznot egy adott ingatlanból, nagyon rövid idő alatt és ezért minden politikai kapcsolatát igénybe veszi, azt én nem tartom igazán jó befektetőnek, vagy hosszú távon gondokodó befektetőnek. Szerencsére Budapesten jelen vannak azok a befektetők is, akik most már az építészeti igényességet képviselik.

– Mv.: Nem szívesen oktatnám ki önt, aki sokkal jobban tudja azt, amit én most mondani fogok, hogy az elmúlt századfordulón, amikor a gründolási lázban ez a Budapest felépült olyanná, amilyenné, akkor nem a telekspekulánsok és a mindenféle rissz-rossz beruházók is diktálták a menetrendet, és mégis lett ebből egy egész elfogadható város?

– Sch.I.: Na most azért Budapestnek sok arca van, van egy klasszicista Budapest, igaz már kis részben, van egy eklektikus Budapest és van egy két háború közötti Budapest. Azért valljuk be, hogy az a virágkor, az a bizonyos Gründer Zeit, az nagyon sok spekulatív építkezésnek adott otthont, hatalmas arányban beépültek a telkek, 80 %-ban udvari lakások…

– Mv.:…szóval látszanak a károk azért.

– Sch.I.: Látszanak a károk, csak ma már ezt megszépíti az idő, a Nagykörúton nem jöttek létre igazán terek, keskenyebb lett, mint több európai városban.

– Mv.: Pedig akkor volt Podmaniczky is, akkor volt közmunkatanács is, nem tudtak ellenállni?

– Sch.I.: De természetesen azért nagyvonalakban győztek, tehát én azt gondolom, hogy az Andrássy út kiszabályozása a Körút megépítése óriási városépítészeti tett volt. A kisföldalatti megépítése óriási városépítészeti tett volt, csak nagyon sok komfort nélküli lakás, benapozatlan lakás, rossz összetételű lakásállomány a hozadéka ennek a sikernek. A Budapest tér nélkülisége. Tehát kornak megvoltak a maga hibái. Azonban a közérdeket jobban tudta képviselni a közmunkatanács.

– Mv.: Igen, szóval errefelé mindig elég rossz idők jártak. Mert a kérdés mindig az, hogy a főépítésznek mekkora valódi hatalma van, milyen jogokkal rendelkezik, tehát tud-e határozott vétót emelni, amikor azt érvekkel alá tudja támasztani, vagy csak úgy lézeng a pálya szélén? Az ön tevékenysége melyik két szélsőséghez állt közelebb?

– Sch.I.: Nem, nem lézengtem a pálya szélén.

– Mv.: Nem lézengett.

– Sch.I.: Hanem nagyon sok mindenbe bele tudtam avatkozni. Ehhez három dolog kell, kell egy jogszabályi környezet, kell egy politikai támogatottság és kell egy személyes tekintély. Na most, a jogszabályi támogatottság a leggyengébb, mert esztétikai szempontból, illeszkedés szempontjából, arányosság szempotjából a főépítésznek nincs vétójoga. De még a Tervtanácsnak sincs. A politikai támogatásom nagyon sokáig megvolt, messzemenően megvolt, legalábbis olyan értelemben, hogy szabad kezet kaptam.

– Mv.: Aztán felaprózódott kerületekre.

– Sch.I.: Aztán felaprózódott ez természetesen az érdekcsoportok egyre erősebbek lettek. most az, hogy a személyes tekintélyem milyen volt, azt nem nekem kell megítélni, én úgy érzem, hogy a 15 év során sikerült nemcsak jogi értelemben, hanem szakmai értelemben is valamifajta tekintélyt kiharcolni. Én úgy gondolom, hogy minden főépítész saját maga képére formálja azt a hivatást, amit betölt, sajnos az az erő, ami kellene és nem is elsősorban egyszemélyes, hanem egy Tervtanács élén vezetett erő, az ma jogilag nem áll rendelkezésre.

– Mv.: Gondolt-e arra, hogy mi lesz a várossal ön után? Mert hiszen már dörzsölik a kezüket a toronyházépítők, hogy most már szabad lesz a gazda. És én nem tudom, hogy így lesz-e, de gyanítom, hogy igen, hiszen a jogszabályi környezet rettentően puha, ahogy mondani szokás, másfelől pedig a főváros 23-24 ilyen kiskirályságnak a laza szervezete.

– Sch.I.: Én azért hiszek abban, hogy ennek a korszaknak, ami most 15 év tekinthető annak, van egyfajta eredménye, azt majd később fogják ezt felmérni. Ennek valamifajta kontinuitásában azért hiszek. A második, amiben hiszek, hgoy a civil szervezetek időközben egyre erősödnek, tehát a Védegylet, a Levegő Munkacsoport, a Világörökségért Alapítvány, a Kerékpárosok Barátai, a Szeretem Budapestért Mozgalom is egyre inkább bele fognak szólni abba, ami történik velük, tehát nem hagyják, hogy a fejükfelett játszanak bizonyos erők nélkülük. Na most ez Magyarországn még gyenge, de az utóbbi időkben ez már kezd erősödni. És a harmadik, persze a jövőt nem lehet kiszámítani, bízzunk abban, hogy egy nagyon jó főépítésze lesz a városnak.

– Mv.: Mit fog csinálni ezután? Jó, elmegy tanítani a Műegyetemre, vagy nem tudom én másik egyetemre, de még van egy lehetőség, hiszen annyit beszélt, beáll civilnek és akkor odaláncolja magát valamelyik Király utcai ház kapujához…

– Sch.I.:…nem stílusom, de az biztos, hogy itt maradok Budapesten, tehát bárki igényt tart a szakértelmemre, annak én fel fogom ezt ajánlani. Az oktatásban pedig szeretnék olyan komplex személetű etikus urbanistákat képezni, akikben nagy hiány van ma Magyarországon az összes településben, a kistérségekben, a régiókban, a városokban, és szeretném ennek a 15 évnek a tapasztalatát így továbbadni. Egyébként valószínűleg kisebb-nagyobb ügyekben továbbra is a várossal kapcsolatban maradok.

– Mv.: Szóval az, hogy egy-egy épületet a civilek megmentenek, ez nagyon fontos dolog, sikerélmény és nagyon fontos ügy. nem tudja-e valahogy a civilek hálózata és az olyan érzelmű nem civilek, mert ugye eddig ön nem az volt, embereknek a szövetség kikényszeríeni azt, ami 15 évig csak érett, érett, nem lett belőle semmi. Legyenek határozott jogszabályok, és legyenek szankciók.

– Sch.I.: Én azt gondolom, hogy Magyarországon először is be kéne tartani a létező jogszabályokat, mert ez az ország sajnos nem jogkövető, nagyon sok tekintetben, főleg az építésügyben nem jogkövető. Mindenki azt hiszi, hogy ez egy társasjáték, hogy én egy kicsit építek többet, kevesebbet, mást, majd legfeljebb kifizetem a bírságot, elintézem a fennmaradási engedélyt.

– Mv.: Ez pontosan így megy.

– Sch.I.: Tehát ez az egyik oldala, hogy jogkövetőnek kéne lenni. A másik oldala, a civil szervezeteket nem véletlenül említem, Svájcban voltam az ősszel, kérem szépen ott úgy működik, ha egy országos nyilvános tervpályázat eredményeként bővítenek egy épületet, akkor a bővítendő épület elé felállítanak egy pavilont, ahol kiteszik a modellt, a terveket és három hónapig bárki elmondhatja a véleményét. Az építendő házakat kitűzik előre, bárki elmondhatja a véleményét. Tehát egyre inkább meg kell tanulnunk azt, hogy a városban, ami történik, az velünk történik, és minden téren, minden úton, minden villamossal, minden fával, amit éppen valaki ki akar vágni, azzal előbb-utóbb törődnünk kell.

– Mv.: Schneller István köszönöm szépen.

Comments are closed.