„Fájdalmas reflexió a XX. századról”
Részletek Szabó Magda Az ajtó című regényének spanyol és katalán kritikáiból
Szabó Magda: Az ajtó/La puerta. Spanyolra fordította Komlósi Márta. Mondadori Kiadó, 2005. 316 oldal, 19 euró
La porta. Katalánra fordította Eloi Castelló és Maria Ginès. La Magrana Kiadó, 2005. 271 oldal, 18 euró
Különleges regény Szabó Magda (Magyarország, 1917) első spanyolra fordított műve, nem meglepő, hogy Franciaországban neki ítélték a legjobb külföldi szerzőnek járó Fémina-díjat. A kortárs magyar irodalom szükségszerűen befelé figyel, a valóság a pszichológia szűrőjén keresztül jelenik meg a valóban kitűnő regényekben, ahol feltárul a szereplők belső világa.
Az ajtó kivételes tehetségről árulkodik, erénye az egyszerű cselekmény, de a kortárs narratívában szokatlan hangon szólal meg. Nem a fordulatok hordozzák a feszültséget, hanem a két főszereplő kapcsolata, amely magával ragadja az olvasót. Minden emberben egy titok rejtőzik, amelyet ugyan tettei nem fednek fel, de hírt adnak róla. (…)
Emerenc vallása a minden egyházi közvetítéstől mentes könyörület, melynek egyetlen imperativusa a jó cselekedet iránti vágy. Éppen ez állít neki korlátokat is: nem szeret ajándékot kapni. Az olvasó, ahogy előrehalad a történetben, egyre inkább szeretne áttörni az asszony maga köré emelte falon. Közben látja, hogyan omlanak le a falak a másik főszereplő, Szabó Magda körül. Emerenc ugyan rejtve marad az általa alkotott külső mögött, melynek építőkövei a büszkeség, az önelégültség és mások kétszínűségének leleplezése, de rámutat a hozzá közelítők hibáira és gyengeségeire. Mert ez az asszony nem akar függeni senkitől sem, miközben hatékonysága, könyörülete és segítőkészsége nélkülözhetetlenné teszik.
Szabó Magda szinte gyermeki kapcsolatba kerül vele, és lehetővé válik számára, hogy belépjen az ajtón. Ő az egyetlen felelőse a drámának, amely akkor kezdődik, mikor kénytelenek behatolni a lakásba, hogy megmentsék Emerencet.
A francia kritika nagyon dicsérte a regényt, sőt a klasszikus művek közé sorolta. Nem tudni, hogyan ítél majd a jövő, de kétségtelenül ragyogó tehetségről van szó, aki nagy erővel képes megrajzolni a regény két főszereplőjét, az őket körülvevő szinte tapintható mikrokozmoszt, és mögöttük egy változó ország történelmét.
(David Amado: Szabó Magda. Hispanidad, 2005. április. 7.)
*
Márai Sándor nem az egyetlen kellemes meglepetés, amit a magyar irodalom az utóbbi időben a spanyol olvasók számára tartogat. A már befutott szerzők, mint Esterházy Péter, aki az egyik legkiemelkedőbb európai regényíró, és a nagyközönség számára még kevéssé ismert, de erőteljes művekkel jelentkező alkotók mellett, mint Bartis Attila (egyetlen fordítása az Acantilado Kiadónál jelent meg), találjuk Szabó Magdát, a 87 éves írónőt, aki tavaly Franciaországban elnyerte a legjobb külföldi regénynek járó Fémina-díjat Az ajtó című regényével, melyet a Mondadori Kiadó adott ki Komlósi Márta fordításában. (…)
A két asszony közti nehezen alakuló kapcsolat egyre szorosabbá és mélyebbé válik, miközben az írónő szép lassan megismeri Emerenc, a látszólag nyers modorú, szinte vad, rejtőzködő asszony titkait. Ahogy az a nagy regények esetében történni szokott, felesleges erőfeszítés megpróbálni a tartalmat a cselekmény alapján összefoglalni: Az ajtó a társadalmi akadályokat áthidaló barátság regénye, fájdalmas reflexió a XX. századról, és az emberi kapcsolatok rejtelmeiről. Mikor a könyv megjelent, a szerző már betöltötte hetvenedik életévét, és a mesterségben eltöltött sok-sok év és a hatalmas tudás nyomot hagyott az íráson. Szabó Magda képes úgy vezetni a szöveget, hogy észrevétlenek maradjanak a szükségszerű szünetek, az összefércelések, és apránként, minden trükk és döccenő nélkül fedi fel az olvasó előtt a könyv rejtette titkokat.
Jó volna, ha Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényéhez hasonlóan ez a könyv is egy nagy barátság kezdetét jelenthetné a spanyol olvasók és az idős írónő között. Az Európai Unió 2004. május elsejei bővítése és a tíz új ország, köztük Magyarország belépése világított rá arra, mennyire elszakadt a spanyol társadalom a keleti és a közép-európai országoktól.
(Guillermo Altares: Egy élet rejtelmei. El País, 2005. április. 30.)
*
(…) Miközben Magda az általános iskolai munkába és a fordításokba menekült, férje szenet árult. Amikor a hatvanas években enyhültek a Rákosi Mátyás-féle, régi sztálinista politika következményei, amikor a kommunista rendszer nem bánt már olyan kemény kézzel a disszidens értelmiségiekkel, és Szabó művei újból előkerülhettek, az írónő valóban alkalmazta Szeredás Emerencet, aki (a maga módján) húsz évig, haláláig szolgálta. Éppen ezért lehetséges, hogy maga az elbeszélő, Szabó Magda, és főszereplője, Emerenc nemcsak valódi alakok, hanem a műben is saját identitásukkal vannak jelen.
Emerenc, attól kezdve, hogy megjelenik a színen, Szabó ellenpontjaként szerepel, személyiségének fordítottja: a másik. Mindketten egy vidékről származnak, de amíg Magda a hatalmas nagypolgárság és a tehetetlen értelmiség képviselője, amely hallgat az elnyomó rendszer rákényszerítette csöndben, amelyet legfeljebb a passzív ellenállás jelképévé emel, Emerenc az erőteljes parasztságot személyesíti meg, amely megkeményedett a különböző ellenségek: a föld, a kultúra, a gazda, a soron lévő kormány, a megalázó nyomor és a vallási babonák elleni évszázados harcban, ettől olyan elszántan individualista, és ezért jellemzi teljes nihilizmus. Emerenc mogorva, száraz, nem tűr ellentmondást, bántóan szigorú, haragtartó, elviselhetetlen, megveti az emberi hatalmat, és rendre utasítja Istent is. Ugyanakkor azonban nagylelkű (a német megszállás alatt megmenti egy gazdag, zsidó család lányát), dolgos, védelmezi az állatokat, néha gyöngéd, tiszteletben tartja a halottait, és hét lakat alatt őrzi belső világának rejtélyeit. Az asszony zsarnokként uralkodik az írónőn, aki végül tartani kezd tőle; úgy viselkedik, mint egy hirtelen haragú anya, és Magda saját ördögeit látja meg benne, miközben egyre erősödik a bűntudata, amiért nem maradt hű az ígéretéhez. (…)
A történet megrázó, akár ha a magyar társadalom metaforájaként olvassuk a totalitárius kommunizmus súlyos éveiben, akár ha higgadt erkölcsi példázatként értelmezzük. Ugyanez a korszak és ugyanez a környezet mozgatja Bodor Ádám prózáját, amely az elnyomás aljasságát a groteszk oldaláról közelíti meg, és ugyanez táplálja Krasznahorkai László keserű világképét a szürke, zsarnoki rendszerről Az ellenállás melankóliájában. Szabó Magda stílusa kemény, tekervényes, azt gondolom, szándékosan homályos, hosszú mondatok alkotják, különböző lelkiállapotokat, időket és cselekményeket állít egymás mellé, mintha látszólag belső monológot fűzne belőlük, amely ébren tartja az olvasó figyelmét, nehogy e furcsa és különleges Szeredás Emerenc káprázatos egyénisége összelapítsa, aki példaként – és nem csak irodalmi példaként – szolgál Szabó Magdának. Ahogy becsuktam a könyvet, írásra ösztönzött a kérdés: Mi ebben a valóság és mi a fikció? De tényleg olyan fontos tudni ezt?
(Roberto Saladrigas: Egy méltóságteljes asszony. La Vanguardia. 2005. május 4.)
*
(…) Az ajtó szokatlan írás, amely mintha önkéntelenül törne ki az elbeszélőből, hogy megszabaduljon a gyötrő bűntudattól, amely erőteljesen jelen van a regény elejétől kezdve, hisz tudjuk, gyakorló protestáns a történet főszereplője. A vallás azonban nem az egyetlen dolog, amelyről a két asszony ellentétesen gondolkodik. Különös harc alakul ki kettőjük között, amelyben megfér az egymás iránt érzett szeretet is, amely az együttélésből és abból a vágyból fakad, hogy megértsék a másikat. (…)
Az ajtóban a szerző húsz évet ír le részletesen, a kapcsolat történetét Emerenc haláláig, és közben nem maradnak rejtve bizonytalanságai, kétségei, haragja, hogy aztán bemutassa, hogyan váltja fel szép lassan kezdeti érzéseit e magányos és anynyira különböző ember keltette csodálat, akivel állandóan néma harcban állnak, mert egyikük sem képes megérteni a másik életmódját. Emerenc meglepi gondoskodásával betegsége alatt, de idegesíti is; megzavarja nyers modora, a dölyf és megvetés, ahogy az írónő munkájáról beszél; megdöbbenti, hogy kitartóan elutasít minden ajándékot, hogy milyen ügyesnek és erősnek bizonyul a fizikai munkában, mennyire eltérő az értékrendszere; izgatja rejtélyekkel teli múltja és apránként megismert élettörténete. Emerenc megjegyzései és viselkedése az írónő számára érthetetlen jelek, rejtély marad az asszony magányos és önmegtartóztató élete. (…)
Az ajtó erőteljes elbeszélés, nem csupán regény, hanem különleges találkozás, két nő közötti barátság története, mély gondolat a társadalom olyan nagy kérdéseiről, mint a vallás, az ítélkezés, a szabadság és az egymás iránti tisztelet.
(Lourdes Rubio: Súlyos árulás. Levante, 2005. május. 27)
*
Ha létezik olyan mű, amelyről a szó szoros értelmében állíthatjuk, hogy jellemregény, az 1987-ben megjelent Az ajtó minden bizonnyal az. (…) Ilyen epizódokból épül fel csodálatra méltó könnyedséggel a regény: nemcsak a szereplőket ismerjük meg egyre jobban, hanem a bizalmatlanság légkörét is, Szabó kerületének életét, az emberek közti különös viszonyt, amelyet az egyeduralmi rendszer, melynek végrehajtói maguk is emberek, kényszerít az áldozataira. A konzervatív neveltetésű Emerenc a rendszer legbizonytalanabb eleme, az egyetlen, aki valóban képes elszökni az elnyomás légköréből. A könyv vége felé Szabó fényt derít a mű során felbukkanó egy-két rejtélyre, és egy ragyogó lezárással fejezi be ezt a látszólag alig megszerkesztett történetet, hiszen a regényt mozgató szálak végig rejtve maradnak. Az olvasó végül csodálatos szöveg előtt találja magát, még ha meg is kérdőjelezi eleinte, mennyiben érdekelheti a hatvanas évek Magyarországának mindennapi élete. Szabó írásának ereje képes tapinthatóvá tenni a két ellentétes világban élő főszereplő konfliktusát, akik csak saját életük körülményei között tudnak szabadon alkotni.
Szabó megmutatja nekünk, hogy az igazi irodalmat soha sem késő felfedezni, regénye a XXI. század elején is kiemelkedő fogadtatásban részesül. Ugyanakkor sokat árul el ez a könyv a XX. századi magyar prózáról is, amelynek Márai Sándor nem az egyetlen képviselője. Örüljünk, hogy ilyen erővel támadt fel hamvaiból ez az irodalom, amely sokáig politikai okok miatt hallgatott. Az ajtó olyan regény, amit mindig szívesen olvasunk majd újra.
(Xulio Ricardo Trigo: Még egyszer a háború utáni Magyarországról. Diari AVUI, 2005. június. 16.)
Válogatta és fordította Cserháti Éva
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 29. szám
