Forrás: UNO

A ferihegyi visszaállamosítás miatt 60-70 milliárd forint kifizetése vár az államra. További 50-60 milliárdos tehet jelentenek a perek is, amelyek most folynak az állam ellen.

A kanadai ADC-nek várhatóan még az idén – a bírósági döntést követően – kell fizetni 60-70 milliárd forintot, amiért a Fidesz-kormány idején a céget, illetve a magyar állammal közös, a budapesti légikikötőt üzemeltető leánycéget egy új jogszabályra hivatkozva „kitették” a reptérüzletből. A Legfelsőbb Bíróság (LB) és az Európai Közösségek Bírósága döntése szerint az orvosok és szakdolgozók ügyeletben eltöltött ideje teljes egészében munkaidőnek minősül, ezért az államnak ki kell fizetnie az elmaradt orvosi ügyeleti díjakat is, amely további 40 milliárdos tételt jelentene. Amennyiben a luxemburgi bíróság kedvezőtlen döntést hozna Magyarország számára a jogosulatlanul szedett gépkocsi regisztrációs adó miatt, az további 12-13 milliárd forintot venne el az államkasszából. Jelentős fizetési kötelezettségek adódhatnak még az 1945 előtt nyitott betétek, valamint a második világháború előtt kibocsátott különféle értékpapírok után. Nagyobb lehet a tét a kényszerbetétek esetében, amikor a zsidó lakosságot 1944-ben kényszerítették, hogy készpénzüket és más értékeiket helyezzék letétbe. Az 1929-ben kibocsátott svájcifrank-alapúkötvények esetében elsőfokú, valamint az 1946-os búzakötvényekről jogerős döntés mondja ki, hogy az államnak fizetnie kell. (Független Hírügynökség)

Comments are closed.