2006. július 22. 13:50
Izrael négy nappal azelőtt már aktiválta „alvó sejtjeit”, hogy a Hezbollah elrabolta volna két katonáját – írja egy libanoni lap mai számában.
A libanoni katonai elhárítás egy olyan, Déli-Libanonban telepített izraeli úgynevezett bombázás-rávezető alvó sejtekre bukkant, amelyeket még azelőtt aktivizáltak, hogy két izraeli katona fogságba esése ürügyet adott a zsidó államnak a Libanon elleni offenzíva megindítására július 12-én – írja szombati számában az asz-Szafír című libanoni napilap.
Egy magát megnevezni nem kívánó libanoni katonai illetékes elmondta: az izraeli haderő már négy nappal azelőtt, hogy a Hezbollah síita szervezet fogságába ejtette a katonákat, üzembe helyezte ezt a titkos hálózatát, amelynek berendezései segítséget nyújtanak az izraeli vadászbombázóknak a célpontok kiválasztásában, és az azokra való rávezetésben. (MTI)

