NOL * Népszabadság Online * 2006. július 22.
Az izraeli légierő 150 célpontot bombázott az elmúlt 24 órában Libanonban – közölte szombaton reggel egy katonai szóvivő.
A célzott objektumok között több fegyverraktár, 11 rakétakilövő állás, valamint 12, Libanont Szíriával összekötő út volt. Közben az izraeli tüzérség rendszeresen lövi a libanoni határövezetet, ahonnan a Hezbollah síita szervezet rakétatámadásait indítja Észak-Izrael ellen – áll a kommünikében.
Közben a Libanonban állomásozó ENSZ-erők arról számoltak be, hogy Izrael három nappal ezelőtt állásokat épített ki két libanoni határfaluban, de egyelőre nem vezényeltek ide jelentős erőket. Az izraeli hadsereg szóvivője elismerte, hogy „kisebb csapatmozgásokat végeznek az izraeli szárazföldi erők Dél-Libanon egyes pontjain”. Ezek között a szóvivő Marún ar-Rasz körzetét említette, Avivím helységtől északra, ahol csütörtökön négy izraeli katona halt meg a Hezbollahhal vívott összecsapásban. Ugyanakkor egy másik katonai illetékes cáfolta azokat az értesüléseket, melyek szerint küszöbön állna a Libanon elleni invázió. A CNBC amerikai televízió péntek éjjel ugyanis azt jelentette hírszerzési forrásokra hivatkozva, hogy órákon belül megindul Libanon szárazföldi izraeli inváziója.
A tíz napja tartó harcok eddig 362 halálos áldozatot követeltek Libanonban és 34-et Izraelben.
Megtalálták egy eltűnt izraeli katona holttestét Dél-Libanonban
Az izraeli hadsereg megtalálta egy izraeli katona holttestét, aki korábban eltűnt Dél-Libanonban – jelentette az al-Arabíja hírtelevízió. A Dubajból sugárzó arab hírtelevízió nem pontosította, hogy mikor és milyen körülmények között tűnt el a katona.
Egy izraeli katonai forrás pénteken korábban azt közölte, hogy a síita Hezbollah gerilláival folytatott ádáz harcokban csütörtökön négy izraeli katona életét vesztette, és többen megsebesültek Dél-Libanonban. Az izraeli katonai rádió szerint a katonák a dél-libanoni Marun Rasz település körzetében lezajlott összecsapásokban veszítették életüket.
Washington precíziós bombákat küldött Izraelnek
Az Egyesült Államok nagy pontosságú, távirányítású bombákat küldött titokban hajóval a múlt héten Izraelnek a Libanon elleni hadműveletek megkezdése után – írta szombaton a The New York Times. Mint a Bush-kormányzat névtelenséget kérő illetékeseire hivatkozó lap internetes kiadásából kiderül, Izrael kérésére Washington sürgős döntést hozott a fegyverek küldéséről, amelyek részét képezik a tavaly megkötött, több millió dolláros amerikai-izraeli fegyverüzletnek. Egyes katonai források szerint a bombák azonnali szállítására vonatkozó izraeli követelés meglehetősen szokatlan, és megerősíti azokat a feltételezéseket, hogy az Olmert-kormány nagyobb szabású katonai akcióra készül Libanonban. Izraeli washingtoni nagykövetségének szóvivője is elismerte a lapnak, hogy a hadsereg „precíziós fegyvereket” használ a Hezbollah katonai potenciáljának semlegesítésére és a civil áldozatok minimalizálására, de nem nyilatkozott magáról a fegyverszállításról. A fegyverszállítmány nagyságát az illetékesek nem árulták el, csupán annyit közöltek, hogy „nem hasonlítható ahhoz a rendkívüli utánpótláshoz”, amelyet a Egyesült Államok 1973-ban a Jom Kippuri háború idején Izraelnek juttatott.
A The New York Times szerint félő, hogy ez a hír kiválthatja az arab országok haragját, mert úgy értékelhetik: Washington ugyanúgy segíti Izraelt, ahogyan az amerikai vádak szerint Irán a Hezbollahot támogatja.
Menekülők
Több mint kétszáz, Libanonból kimenekített orosz állampolgár érkezett repülőgéppel szombatra virradóra Moszkvába. Orosz híradások szerint a hajnali órákban előbb egy Ciprusról indult orosz gép 40, majd egy Szíriából indult repülő 174 orosz állampolgárt, köztük 62 gyermeket hozott Moszkvába. Szíriából újabb repülőgép érkezését várják. Ennek fedélzetén a tervek szerint több mint 50, Libanonból evakuált orosz állampolgár érkezik. Az izraeli támadások kezdete óta 1408 orosz állampolgárt menekítettek ki Libanonból – emlékeztetett az Interfax orosz hírügynökség.
Az ENSZ-főtitkár figyelmeztette Izraelt
Kofi Annan ENSZ-főtitkár figyelmeztette Izraelt, hogy egy esetleges libanoni invázió fokozná a Hezbollah Izrael-ellenes támadásait, egyúttal arra buzdította Washingtont, hogy vonja be Szíriát és Iránt a konfliktus megoldásának keresésébe. A főtitkár a CNN amerikai hírtelevízióban Larry King műsorvezetőnek adott interjúban ismét síkraszállt egy nemzetközi biztonsági erőnek a libanoni-izraeli határtérségbe küldése mellett. Ezt a javaslatot Izrael eddig elutasította.
Izraelnek rendkívüli óvatosságról kell tanúságot tennie a Libanon ellen tervezett invázió eldöntésében – jelentette ki Margaret Beckett brit külügyminiszter, aki a Financial Times című napilapban szombaton megjelent interjúban „rendkívül veszélyesnek” nevezte a libanoni helyzetet. Úgy vélekedett: „Egy rossz számításnak, egy hibának drámai hatása lehet.” Éppen ezért, emlékeztetett Beckett, London kezdettől fogva nagy óvatosságra és visszafogottságra intette Izraelt és ezt teszi az idő előre haladtával, ha lehet, még nagyobb aggodalommal. A brit külügyminiszter azt is felidézte, hogy Izraelnek „igen hosszú idejébe telt legutóbb a Libanonból való kivonulás és ez mindkét oldalon számos emberéletbe került”, utalva ezzel Dél-Libanon 18 évig tartó megszállására.
(forrás: MTI)