Forrás: HETEK

Az Európai Bizottság tízmillió euróval segíti a háborús zónában dolgozó nemzetközi segélyszervezeteket.

Louis Michel és Javier SolanaAz Európai Bizottság 24 órán belül tízmillió eurót fog felszabadítani az EU humanitárius segélyért felelős ügynökségének, az ECHO-nak – közölték csütörtökön Brüsszelben. Az ECHO a Libanonban dolgozó segélyszervezeteken keresztül fogja elkölteni ezt a pénzt, a Hezbollah és az izraeli hadsereg közé szorultak és a menekülő polgári lakosság megsegítésére.

Az ECHO partnerei Libanonban a Nemzetközi Vöröskereszt, az ENSZ segélyszervezetei, valamint több magán-civilszervezet, amelyek segélyezéssel foglalkoznak.

„Sürgetem a harcoló feleket, hogy tartsák tiszteletben a nemzetközi emberi jogi egyezmények által előírtakat és tegyék lehetővé humanitárius folyosók létrehozását, ahol a segélyszervezetek eljuthatnak a szenvedőkhöz” – mondta Louis Michel, európai segélyügyi biztos. Megfigyelők szerint felhívása alighanem süket fülekre talál majd, a Hezbollah ugyanis tudatosan a beleolvad a polgári lakosságba, az izraelieket pedig ez láthatóan nem tartja vissza a bombázástól.

Comments are closed.