NOL * Népszabadság Online * 2006. július 21.
Az izraeli hadsereg behívott pénteken több ezer tartalékost, hogy megerősítse a libanoni határ mentén, a Hezbollah síita szervezet elleni harchoz rendelkezésre álló erőit – közölte egy katonai forrás, megerősítve egy tábornok korábbi lapinterjúját.
A mozgósítás utalhat arra, hogy Izrael – túljutva a tervezés fázisán – esetleg már előkészíti Dél-Libanon szárazföldi erőkkel való megszállását, amit korábban már többen feltételeztek. A nyilatkozó szerint több zászlóaljnyi emberről van szó, de „számuk nem éri el a háromezer főt, tehát egy dandár állományának létszámát”. A behívóparancsokat reggel kézbesítették.
Meg nem nevezett magas rangú katonai tisztségviselők szerint az izraeli vezetés csütörtök este tartott tanácskozást arról, hogy a hadsereg mekkora erővel hatoljon be Libanonba. Hozzátették, hogy addig fogják támadni a Hezbollah fegyvereseit, ameddig a határtól 30 kilométerrel északra húzódó Lítáni folyó mögé nem szorítják őket. Ennek eredményeképpen a megszállt területen létrehoznának egy olyan újabb ütközőövezetet, mint amilyet Izrael 1982 és 2000 között tartott fenn Dél-Libanonban.
A hadsereg az arab sajtóban és más csatornákon az utóbbi napokban többször felszólította a Lítáni folyótól délre élő libanoni polgári lakosokat, hogy hagyják el lakóhelyüket, és meneküljenek az ország északi részébe. A hadsereg szerdán már mozgósított egy tartalékos hadosztályt (több mint hatezer főt), hogy pótolja a libanoni határra vezényelt erőket azok rendes szolgálati helyén.
A libanoni hadsereg is készül
Kész megvédeni az országot a libanoni hadsereg egy szárazföldi izraeli támadás ellen – jelentette ki pénteken az al-Arabíja arab hírtelevízióban a libanoni védelmi miniszter. A kérdésre, hogy a hadsereg a Hezbollahhal együtt harcolna-e egy izraeli szárazföldi behatolás ellen, Eliaász Murr azt felelte: „Mint Libanon hadseregének alkotmányos kötelességünk megvédeni az országot. Ez a szerepünk.”
„Örömmel fogadunk minden libanoni állampolgárt, (legyen az) keresztény vagy muszlim, aki meg akarja védeni a hazáját (…) A hazát megvédeni sokféleképpen lehet, lehet akár élelemmel vagy ivóvízzel segíteni a hadsereget, lélektani vagy politikai támogatást nyújtani. Mert ez egy olyan háború, amely minden fronton zajlik” – folytatta.
„De hogy az ellenállás (a Hezbollah libanoni síita szervezet) belépjen a hadseregbe és a katonasággal együtt harcoljon, az nem lehetőség, mert a hadsereg nem harcolhat úgy, ahogy az ellenállás és az ellenállás nem harcolhat úgy, mint a hadsereg” – mondta.
(MTI)

