Népszabadság * Návai Anikó * 2006. július 22.
Kép: Návai Anikó Oliver Stone (59) rosszat sejtve vizslat, és bizony megvan rá az oka. Máig nem tudja megmagyarázni, mitől volt jó bolt a Warnernek a Nagy Sándor című, 155 millió dolláros befektetés, amiből összesen 35 milliót kapott vissza.
Jó, jó, külföldről becsordogált még vagy 133 millió dollár, de aki csak kicsit is ért a nemzetközi filmforgalmazáshoz, tudja, hogy az utolsó hollywoodi kifutófiúból is hamarabb lesz világsztár, mint a Nagy Sándorból kézzelfogható nyereség.
Magyarán: szép, szép az a három csillogó Oscar, de hol van már az Éjféli expressz, a Salvador, a Szakasz, a Doors, a Tőzsdecápák, a Született július 4-én, a JFK, a Nixon, vagyis a nevéhez méltó kőkemény Oliver Stone? Aki 1999-ben csinált utoljára nyereséges és kritikailag sikeres játékfilmet (Minden héten háború), és azóta nagyjából csak dokumentumfilmet készít. De a közös Nagy Sándor-fiaskó mégsem rettentette el producer barátját, Moritz Bormant attól, hogy idén megint Stone-ra tegye a (német adófizetők és a Paramount Stúdió) pénzét. Nem minden logika nélkül persze, mert World Trade Center címen és Oliver Stone-nal az élen tán csak nem lehet rontani.
– Mi is így gondoltuk. A címtől és öntől a meghatározó 9/11 filmet vártuk. Erre kaptunk egy könnyes, körömrágós sztorit két családos New York-i rendőrről, akik a torony romjai alá szorultak. Hova tűnt a politizáló Oliver Stone?
– Bele akar suvasztani abba a kreclibe, hogy ez nem tipikus Oliver Stone-film, miközben az egész filmográfiám az ellenkezőjét bizonyítja? Folyton váltogatom a műfajokat, a stílusokat, mindent rám lehet húzni, csak azt nem, hogy előre megfontolt szándékkal kizárólag egy kaptafára jár az agyam. És csak ne bántsa a címet! Oda-vissza vacilláltunk, míg nyertem. Mert a World Trade Centerről, ahol ezrek haltak meg, igenis eszünkbe juthatnak embermesék. Arról a két emberről a húszból, aki túlélte. Vagy ha ez tilos, akkor a Titanictól is kérje számon, hogy miért csak a túlélőkről szólt!
– Azért egy kicsit sántít ez a hasonlat. Főleg, hogy ön sem öt évvel ezelőtt, sem azóta nem rejtette véka alá a szeptember 11-én történtekkel kapcsolatos politikai véleményét.
– Tény, hogy a New York Times 2001. szeptember 11-én felhívott néhányunkat Hollywoodban, hogy rárepülünk-e a terrorizmus témájára. De abban a légkörben egyetlen stúdió se merte vállalni az ötletet, mert Hollywooddal azon a napon egyszer s mindenkorra megfordult a világ. Az összes piff-puff film premierjét elnapolták! Én még ágáltam egy darabig, de nem jött kapás. Nem mintha ez lett volna az első eset, hogy egy film benne van a levegőben. Csak hát megint rá kellett jönnöm, hogy minálunk ez nem így működik. A Szakaszt 1976-ban írtam. Máig rejtély, miért fociztak vele tíz évig. A kambodzsai holokausztos filmemért, a Gyilkos mezőkért öt évig bokszoltam. Tudomásom szerint Hollywood történetében csak egyszer volt kivétel: 1941-ben, a Casablanca. Ebben a filmben látott először Amerika gonosz nácit, itt hallott először a koncentrációs táborokról, tehát közvetve a Casablanca is hozzájárult, hogy végre beszálltunk a második világháborúba. Ma már tudom, hogy minden filmnek megvan a maga ideje, ha egyáltalán összejön. Van, aki azt mondja, 9/11 következményei olyan súlyosak és hatalmasak, hogy még mindig ráér a megfilmesítése. Hajlok rá, hogy tán még ez se igaz. Mert hiába járta be a világot a Szakasz meg a Született július 4-én, egyik vietnami felkiáltójelem sem tudta megakadályozni az iraki háborút. Irakban sorra pusztulnak az amerikai srácok, akiknek gőzük sincs, hogy miről szólt a Szakasz. Ha erre gondolok, az egész munkásságom értelmét vagyok kénytelen megkérdőjelezni.
– Pontosan olyan fájdalommal, mint minden művész, aki tudja, hogy a történelem ismétli magát, mégse vagyunk hajlandók tanulni belőle.
– Nagyon fura érzés. Két évvel ezelőtt azzal piszkáltak, hogy a Nagy Sándor bukását az amerikaiakra akarom kenni, akik köpnek a történelemre. Nem mondtam ugyan, de így van. Minket se a történelmünk nem izgat, se a memóriánk nem zavar. Nézze meg, mivel etetik a tévék a gyerekeket. Maszlaggal. Fogalmuk nincs a világról. Mitől is lenne, mikor 9/11-ről Disney-mázas tankönyvekből okulnak? Evolúció? Az meg mi? Felejtsünk? Vagy inkább emlékezzünk? Néha felejteni muszáj ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni. Csak hát ki beszélget manapság ilyen mélységű kérdésekről? Mi más magyarázatot tud adni arra, hogy a Nagy Sándor sikeres volt külföldön, csak Amerikában vette körül teljes érdektelenség? Vagy arra, hogy a Fidel Castro-filmemre, a Comandantéra a mai napig nem találtam amerikai forgalmazót? Persze a történelem ismétli magát. Csak aki a mának él, nem veszi észre. Pedig olyan fokon köszön vissza a történelem, hogy a vietnami veteránoknak – magamat is beleértve – kifejezetten nyomasztó volt Amerikában az elmúlt néhány év. Amit pedig manapság megfigyelés címszóval művelnek velünk, elképesztő arculcsapás. Ilyen eszközökkel nem lehet elkapni terroristákat, hogy egy amerikai állampolgárt bármikor letartóztathatnak, befagyaszthatják a bankszámláját, leplombálhatják a házát, lényegében három-négy évre halálra ítélhetik, amíg megharcolja a magáét a kormánnyal, amelyik konspirációval vagy bármi mással vádolhatja, kénye-kedve szerint. Nekem az összes filmemben ott van a kiszolgáltatott ember és a hatalom közti feszültség. Határozza meg, mi az, hogy történelem? Amiről a beszélő fejek fecsegnek? Ugyan már! Csak és kizárólag az, amit a szemtanúktól hallunk! Amit a háborúról mondanak a katonák, szeptember 11-ről pedig azok, akiket maga alá temetett a World Trade Center.
– Folyamatosan politizál, és ebben a filmben egyetlen szó sincs terrorizmusról.
– A World Trade Center tragédiáját már agyonpolitizálta az ország, az amerikai pártok, a nagyvilág. Amerika megüzente a szövetségeseinek, hogy vagy velünk, vagy ellenünk tartanak ebben a harcban. Nevetséges cowboymentalitás! Én 2001 októberében kijelentettem és azóta is folyamatosan azt mondom, hogy szeptember 11-e borzalmas nap volt, de a következményei még sokkal borzalmasabbak. Az én filmem nem mitologizál, hanem elmeséli annak a napnak a történetét. És hagyom, hogy a néző kitöltse az űrt a saját ideológiájával. Az Apokalipszis most! és a Szarvasvadász fantasztikus volt a maga nemében, de mindkettő mítosz. Metafora. A World Trade Center viszont olyan, mint a Szakasz. Realista. Jönnek a fiúk, betemeti őket a torony. Számít, hogy politikailag egyetértek velük? Nem. Mellesleg egyikkel se beszélgettem politikáról. Mert nem volt fontos. Csak az emberi része volt fontos. Az önfeláldozás, a túlélés, a család, a bajtársiasság. A szeretet. Giccsesen hangzik, mi? De minél jobban öregszem, annál inkább úgy érzem, hogy a mai világban lassacskán már csak ez marad az egyetlen védhető érték.
– Meg a filmjei. Melyik a kedvence?
– Nehéz ügy. Mintha azt kérdezné, huszonnyolc, harminckilenc vagy ötvenkét éves koromban éreztem magam legjobban a bőrömben. Mindig bedobtam apait-anyait. Aztán vagy sikerült, vagy nem. De legalább becsületesen megpróbáltam.
Hollywood, 2006. július 19.
OLIVER STONE
1946. szeptember 15-én született New Yorkban. Apja amerikai, anyja francia, a második világháború alatt ismerkedtek meg és házasodtak össze. Oliver az egyetlen gyermekük. Stone 1965-66-ban egy saigoni iskolában tanított matematikát, történelmet, földrajzt és angolt, majd beállt az amerikai hadseregbe, ahol gyalogosként a Tet offenziva előtt megsebesült, kitüntetéssel leszerelt, és New Yorkban telepedett le. Taxizásból tartotta el magát, míg forgatókönyveket írt és első horrorfilmjét rendezte 1974-ben. 1978-ban írta az Éjféli expresszt, melynek forgatókönyvéért elnyerte első Oscar-díját. A második Oscart a Salvador c. filmjét követő, szintén 1986-ban rendezett Szakaszért, a harmadikat az 1989-ben rendezett Született július 4-én c. filmjéért kapta. Stone további filmjei: Tőzsdecápák, The Doors, JFK, Ég és föld, Született gyilkosok, Halálkanyar, Nixon, Nagy Sándor, a hódító. Dokumentumfilmjei (a Castróról készült Comandante és az Arafatról szóló riportfilmje) bejárták a világ fesztiváljait. Legújabb filmje a World Trade Center. Stone két fia első házasságából származik. Élettársával, Chong Son Chonggal és közös kislányukkal, Tarával Los Angelesben él.
