Hírszerző információ 2006. július 21. 10:00
Nagy-Britanniában az interneten is közzéteszik a terrorveszélyről szóló hirdetményeket, hogy mindenki számára hozzáférhetők legyenek. A kezdeményezés célja, hogy megerősítsék a terrorizmus elleni hadjáratot, s hogy felkészítsék az embereket a támadásokkal járó veszélyekre.
A terrorfenyegetettséggel kapcsolatos besorolások szerint Nagy-Britannia, az Amerikai Egyesült Államok és Izrael esik bele a legveszélyeztetettebb kategóriába, így a britek számára is elengedhetetlen egy hatékonyabb jelzőrendszer kiépítése.
A brit belügyminisztérium szóvivője szerint világossá kell tenni a veszélyhelyzetet mind a biztonságért felelős szervek, mind pedig az átlagemberek számára, mindezt pedig pánikkeltés nélkül.
„Nyíltabb kommunikációra van szükség”
A londoni merénylet évfordulóján a Hírszerző és Biztonsági Tanács (ISC) hívta fel arra a figyelmet, hogy a terrorfenyegetettség kommunikációját sokkal nyíltabbá kell tenni, s a most kidolgozott új rendszer is ezt célozza meg.
Hasonló tájékoztató rendszer az USA-ban is létezik, ott azonban színekkel figyelmeztetik a lakosságot a terrorveszély aktuális szintjére. A brit kormány a tervek szerint a belügyminisztérium és a belső elhárítás (MI5) honlapján teszi majd közzé az aktuális fenyegetettség fokát.
A rendőrségnek és a biztonsági szerveknek a tavalyi, tömegközlekedési eszközökön elkövetett, 52 halálos áldozatot követelő robbantások óta sikerült megakadályozniuk az újabb merényleteket.
Nagy-Britannia új módszerekkel harcol a terrorizmus ellen (Fotó: Spiegel)
Ennek ellenére a brit vezetésnek tudomása van arról, hogy az ország egyértelmű célpontja a terrorizmusnak, erről pedig a lakosságot is folyamatosan tájékoztatni akarják. A terrorveszélyről Tony Blair miniszterelnök is nyilvánosan beszámolt három nappal a londoni bombatámadás évfordulója előtt.
„A lakosságot is be kell vonni a harcba”
Az internetes jelzőrendszer a fenyegetettség foka mellett különböző információkkal látja el az embereket arra vonatkozóan, hogy miként kell reagálniuk, ha terrorveszély áll fenn. Az új szisztéma egyszerűbb lesz, mint a mostani, csak öt fokozatból áll, de a legfontosabb, hogy nyilvánosan is hozzáférhető.
Annak érdekében, hogy fokozzák a hatékonyságot, az MI5 honlapján létezik egy rovat, ahol bárki jelezheti, hogyha bármilyen nemzetbiztonságot fenyegető jelenséget észlel. A belső elhárítás így akarja bevonni a lakosságot is a terrorizmus elleni harcba.
Lamperth Mónika tavalyi bejelentése szerint egy hasonló, A-B-C-D fokozatú rendszer bevezetését Magyarországon is tervbe vették, ez azonban eddig még nem valósult meg, mert bele kell illeszteni az országos hatókörű szervek működési rendszerébe, ami pedig időigényes.
(BBC, MTI)