Népszabadság * Szemere Katalin * 2006. július 22.
„Az utópia jövője”, „A kollektív emlékezet és az emlékezés kultúrája”, valamint „A normalitás utáni vágy” témakörökben lehetett pályázni a Bipolar német-magyar kulturális együttműködési program 1,6 millió eurójára. A 144 tervből 28 valósulhat meg.
A Bipolar a Német Szövetségi Kulturális Alapítvány kezdeményezésére tavaly szeptemberben pályázatot hirdetett meg kortárs művészeti és kulturális programok létrehozására, támogatására. 144 magyar és német kulturális szervezet adta be közös elképzeléseit zenei, színházi, irodalmi, táncszínházi, vizuális művészeti, kultúrtörténeti és kultúrpedagógiai témakörben. A szakmai zsűri tizenöt nagyobb projekt támogatását javasolta 40 ezer és 100 ezer euró közötti összeggel, 13 közös munka pedig 40 ezer eurónál kevesebb pénzt kap.
Így a 2006-2007-es kulturális évadban olyan tervek valósulhatnak meg például, mint a Botlató kövek Magyarországon. A zsidó áldozatokra emlékeztető emlékköveket Németországban már több helyen elhelyezték. Tizenkét író a berlini Literarisches Colloquium és a Szépírók Társasága együttműködésében irodalmi műhelyt alakít, hogy az individuális, valamint a kollektív emlékezet és felejtés különböző tapasztalatait, stratégiáit tanulmányozza. A zenei programok közül a zsűri két olyan projektet is támogat, amelyeket a Budapest Music Forum megnyitása alkalmából rendeznek 2007 szeptemberében. Érdekesség az internetkoncert, a Kobayashi Parancsnok III. című kortárs kamaraopera-sorozat, az Instinct, Frenák Pál koreográfus és Helmut Oehring zeneszerző közös produkciója. Frenák a koreográfusa egyébként a Medeaplaynek (a Bárka és a Schloss Bröllin e.V. koprodukciójának), amely a Médea-történetet mutatja be a tánc, a videoművészet és a némabeszéd elemeinek ötvözésével. Színház és helyszínspecifikus performance a Lab Viktor Bodó, amely Bodó Viktor rendező improvizatív workshopját jelenti, és két előadásának bemutatását a berlini Hebbel am Ufer színházban. Díjazták még például a Sáry zenepedagógiai módszer német nyelvterületi népszerűsítését, színház-pedagógiai csapatok együttműködését, animációs műhely létrehozását.

