Népszabadság * Dési András * 2006. július 21.
Tízmillió eurót utal át az Európai Unió a Libanonból menekülők megsegítésére. A pénz valószínűleg többet ér, mint az a „lehetetlen küldetés”, amivel a huszonötök a közel-keleti térségbe menesztették az unió kül- és biztonságpolitikai főmegbízottját, Javier Solanát.
A kilencedik napja tartó háború Izrael és a Hezbollah között ismét megmutatta, hogy az EU-ban a közös külpolitika – igazi válsághelyzetben – nem létezik. Ilyenkor a tagállamok a nemzeti érdekeiket követik. Jó példa volt erre, hogy az EU-külügyminiszterek által a hét elején kiadott közös közlemény Izraelt arra sürgette, hogy ne bocsátkozzon túlzott mértékű katonai akciókba. Francia javaslatra eredetileg keményebb kitételek is szerepeltek, de ezeket a britek és a németek kihúzták a tervezetből. A közös akcióra meg is jött a válasz Párizsból: Jacques Chirac köztársasági elnök „aberráltnak” nevezte a zsidó állam Hezbollah-ellenes libanoni hadműveleteit.
Az uniós politika köztudottan konszenzusra épül, az EU igyekezett kiegyensúlyozó és kiegyensúlyozott szerepet vállalni a szemben álló felek között. E hozzáálláson az események azonban túlléptek, amit jól mutattak a palesztin választások eredményei: a huszonötöknek nem kis mutatványok árán sikerült elhatárolódniuk a Hamasztól, míg a palesztin területek lakossága jó részben az európai adományoktól függ.
Franciaország hagyományosan arabpárti külpolitikát követ, Igaz, Rafik al-Hariri volt libanoni kormányfő tavaly februári meggyilkolása után Chirac addig egy hullámhoszszon volt a Bush-adminisztrációval, amíg Szíria ki nem vonta csapatait Libanonból. Figyelemre méltó, hogy az EU soros elnöki tisztét betöltő és semlegességi politikájára eddig oly büszke Finnország is átalakulóban van. Erkki Tuomioja finn külügyminiszter szerint Izrael súlyos hibát követ el, amikor egy elvesztett szemet húsz kioltásával akar megbosszulni. E felfogás találkozik azzal az európai közvélekedéssel is, amely látva az izraeli hadigépezetet nehezen hiszi el, hogy a zsidó állam állandó (ön)védelemre szorulna.
A legkényesebb szerep kétség kívül Németországnak jut: Berlin jó kapcsolatokkal rendelkezik az arab világban, ugyanakkor a globális szereplővé váló szövetségi köztársaság – a történelmi múlt miatt is – kivételezett viszonyt ápol Izraellel. Német megbízottak, elsősorban titkosszolgálati emberek az elmúlt negyedszázadban aktív szerepet játszottak közel-keleti túsz-, és fogolyszabadításokban, Izrael, illetve a Libanon-Szíria- Hezbollah trió közötti ügyletekben. A korábban a jelenlegi német külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier által felügyelt német hírszerzés (BND) legutóbb 2004 elején hozott tető alá egy nagyszabású fogolycserét, amely keretében Izrael több száz arab foglyot, köztük Hezbollah-harcosokat engedett szabadon egy elrabolt üzletemberért és három eltűnt katona holttestéért cserében. Izrael most ismét a németek segítségét kérte foglyul ejtett katonái kiszabadításához. Ernst Uhrlau BND-főnöknek és embereinek minden ügyességükre szükségük lesz, hogy rávegyék a Hezbollahot arra, hogy kiadják a kezükből azt, ami eddig meghozta nekik az arab közvélemény támogatását.
