2006. július 20. 19:09
Különös elváltozások a holttesteken.
Izrael vegyi fegyvereket vet be libanoni hadjárata során – legalábbis ezt állítja egy belga-libanoni orvos, a Szaida (Szidón) városában kórházat igazgató Basir Sam, aki egy csütörtöki brüsszeli sajtókonferencián mondta el véleményét, telefonon nyilatkozva a helyszínről.
Az orvos arra hivatkozott, hogy néhány, általa látott holttest teljesen szokatlannak bizonyult. A bombák robbanása ellenére nem volt jele rajtuk lökéshullámnak, vérzésnek, a haj, s néha még a szakáll, a bajusz is teljes épségben maradt. A bőr pedig feketére színeződött, de nem volt megégve. Mint elmondta, hétfőn nyolc, múmia-szerű holttestet vittek be kórházába, ezekről fotókat is készítettek. (MTI)

