Forrás: NOL

Hétfőtől 145 ezer dolláros női verseny itthon

Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. július 20.

Ismét WTA-Tour-versenyt rendeznek a Római Teniszakadémián: hétfőtől vasárnapig tart majd a Tippmix Budapest Grand Prix. Akárcsak tavaly, az idén is júliusi az időpont: inkább az esetleges meleg, mint a kiszámíthatatlan tavaszi időjárás, amely korábban annyi versenyt zavart meg. Az összpénzdíj – a múlt évihez hasonlóan – 145 ezer dollár.

A torna első kiemeltje a cseh Klara Koukalova, a második a 2005-ös döntős kolumbiai Castano, a harmadik pedig az örökös visszatérő izraeli Szmasnova. És ha már a régi ismerősök szóba kerültek, indul a korábbi győztes olasz Tatjana Garbin, továbbá a francia Loit, a görög Danilidou, a német Müller, a spanyol Sanchez Lorenzo és Martinez Granados. Természetesen magyarok is játszanak: a zágrábi torna megnyerésével Nagy Kyra saját jogon harcolta ki a főtáblás részvételt, míg szabad kártyával próbálkozhat Szávay Ágnes. Alanyi jogon selejtezős Kapros Anikó és Gubacsi Zsófia; itt Király Pálma kapott szabad kártyát. A mezőny erősségére jellemző, hogy a világranglistán a 113. francia Rezai – az idei Roland Garroson harmadik fordulós volt, a másodikban a japán Szugijamát verte – már selejtezőre kényszerül.

Az egyéni győztes 22 900 dollárral és 95 világranglista-ponttal gazdagodik. A napi program hétfőtől péntekig délelőtt tízkor kezdődik, szombaton tizenegytől rendezik az elődöntőket, a vasárnapi finálét fél tizenegytől játszszák.

Comments are closed.