2006. július 19. 11:50
A hadsereg szerint legkevesebb nyolc rakéta csapódott be a harmadik legnagyobb izraeli városban.
Újabb, libanoni területről indított rakéták hullottak az észak-izraeli Haifára, kisebb sérüléseket okozva néhány embernek – közölték szerda délelőtt szemtanúk és egészségügyi, illetve rendőri források. A hadsereg szerint legkevesebb nyolc rakéta csapódott be a harmadik legnagyobb izraeli városban.
Egy helyszínen tartózkodó tudósító szerint öt rakéta a tengerbe esett, a többi viszont a kikötőváros egyik negyedét érte. Az egyik egy épülőfélben lévő házat, egy másik pedig egy tengerparti éttermet talált el, amelyben nem tartózkodott senki. (MTI)

