Forrás: Népszava

Folyamatosan hagyják el Libanont a magyar állampolgárok. Tucatnyian érkeztek meg szerdán nap közben Damaszkuszba, további öten pedig az esti órákban, Cipruson keresztül távoztak az arab országból – közölte a bejrúti és a damaszkuszi magyar nagykövet. Az Egyesült Államok is megkezdte szerdán állampolgárainak jelentős számban történő kimenekítését Libanonból, de közben folytatódott a legkülönbözőbb állampolgárságú külföldiek evakuálása is. Az amerikaiak kimenekítésében kilenc hadihajó – köztük egy helikopterhordozó -, több ezer tengerészgyalogos és haditengerész vesz részt amerikai tisztségviselők közlése szerint. Tegnap több mint 2400 honfitársuknak segítettek elhagyni az országot – jelentette az MTI. Ez az első jelentősebb csoport abból a 8000 amerikaiból, aki távozni akar. A kimenekítetteket először Ciprusra szállítják. Egy Norvégia által bérelt hajó korábban már a szigetországba szállított 126 amerikait mintegy ezer európaival együtt. A Libanonból való menekítéstől függetlenül a jeruzsálemi amerikai konzulátus evakuált 105 amerikai állampolgárt a Gázai övezetből, amelyben szintén izraeli katonai offenzíva zajlik. Ezek az amerikaiak vagy hozzátartozóikat látogatták meg az övezetben, vagy maguk is ott laknak. A világ sok más országa is igyekszik hajókat, repülőgépeket küldeni Libanonba vagy környékére állampolgáraiért, köztük olyan távoliak is, mint Brazília vagy Chile.

Comments are closed.