A ciszjordániai Nabluszban 80 ember sebesült meg, három fegyveres pedig életét vesztette az izraeli katonák által indított újabb támadásban. A libanoni offenzívával párhuzamosan a palesztinok ellen is folytatott harcokban szerdán nyolc palesztin vesztette életét, amikor az izraeli katonák bevonultak egy menekülttáborba a Gázai-övezetben.
A hadművelettel az izraeliek a június 28-án elrabolt tinédzser katonájukat szeretnék visszakapni, illetve véget akarnak vetni a negyedik hete tartó rakétatámadásoknak. Az összecsapásokban eddig 94 palesztin és egy izraeli katona halt meg. Javier Solana uniós külpolitikai főképviselő szerdán Jeruzsálem után Gáza városába látogatott, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnökkel tárgyaljon. Iszmail Haníje, a Hamász-kormány vezetője korábban, a parlamentben elmondott beszédében azzal vádolta meg Izraelt, hogy hadműveleteivel akarja újrarajzolni a Közel-Kelet térképét. Közben az izraeli biztonsági kabinetben elhangzott, hogy a két hadműveletet időkorlát nélkül folytatják, annak ellenére, hogy az Unió a konfliktus azonnali befejezésére szólított fel.

