Izrael szerdán újabb 10 napra kiterjesztette a szükségállapotot az ország északi részén a libanoni síita fegyveres szervezet rakétatámadásai miatt. Az elmúlt egy hét alatt 13 iraki civil vesztette életét. A Hezbollah július 12-én ejtett foglyul két izraeli katonát, ami a zsidó állam Libanon elleni offenzívájához vezetett. A 8 napja tartó harcoknak a szerdai volt a legvéresebb napja, amikor Libanonban 55 civil halt meg, többen pedig megsebesültek az izraeli rakétatámadásokban. Az offenzíva kezdete óta Libanonban 310 ember vesztette életét.
Közben pár napon belül másodszor is a térségbe látogatott az Európai Unió külpolitikai főképviselője. Javier Solana a közel-keleti helyzet azonnali megoldására szólított fel. A helyzetet megvitatta az izraeli külügyminiszterrel, Tzipi Livnivel is. Ugyanakkor felszólította „azokat, akik hatással lehetnének a helyzet megoldására”, hogy lépjenek – valószínűleg Szíriára és Iránra utalva, amely országok támogatják a síita fegyveres csoportot. Izrael a diplomáciai megoldás előfeltételének szabta, hogy engedjék el a Hezbollah által két, és a palesztinok által elfogott egy katonáját, a rakétatámadások megszüntetését és az ENSZ 1559-es határozatának betartását. Ez utóbbi értelmében minden külföldi haderőt ki kell vonni Libanonból, és minden fegyveres csoportot le kell szerelni.

