Izrael még három vagy négy hétig folytatja libanoni hadműveleteit – közölte az észak-izraeli katonai körzet parancsnoka.
A Hezbollah csapásmérései kezdenek ugyan kevésbé intenzívé válni, de az izraeli hadsereg egyelőre nem fogja vissza a Libanon ellen kezdett offenzíváját – jelentette ki Udi Adam.
A rakétatámadások számának csökkenését az izraeli főtiszt egy televíziós nyilatkozatában annak tudta be, hogy sikerült szétzúzni a síita szervezet fegyverkészletének, valamint légvédelmi rakétáinak, illetve rakétalövedékeinek jelentős részét.
Naponta átlagban mintegy 120 rakétalövedék csapódott be Izrael északi területeire, de kedden a számuk jelentősen lecsökkent.
A becslések szerint a Hezbollah birtokában az izraeli támadás egy héttel ezelőtti kezdete előtt mintegy 13 ezer rakétafegyver lehetett.