Forrás: Népszava

A Haifa elleni rakétatámadásokat követően katonai szakértők azt találgatják, mire lehet elegendő a libanoni síita Hezbollah hadiereje. Sokan úgy vélik, Izrael alulbecsülte a szervezet erejét. A válság kirobbanása előtt úgy vélték, a radikális síitáknak mintegy 12 ezer rakétájuk van.

Az izraeli titkosszolgálat feltételezések szerint a Hezbollah iráni Fajr-3 típusú rakétákat tüzelt az észak-izraeli városokra. Más izraeli források úgy vélik, hogy egy a Fajr-3-hoz hasonló szíriai „klónt” vetettek be. A Hezbollah ugyanakkor azt állította: ugyancsak iráni készítésű Raad-2 és Raad-3 rakétákat lőttek ki. Az említett rakéták teljesítménye között nincs lényeges különbség. Annyi bizonyos, hogy a rakéták Szíriából érkeztek.

Egyes szakértők úgy vélik, a Fajr-3 elmélete ellen szólhat, hogy a rakéták 17 kilométerre hatoltak be Izrael területére, márpedig e típus hatótávolsága 2-3 kilométerrel kisebb. Mások úgy látják, hogy ez puszta feltételezés, s azért nem állja meg a helyét, mert ez „hibahatáron belüli”. A Fajr 3-nál nagyobb a Fajr-5 hatótávolsága, amely mintegy 22-23 kilométer.

Izrael attól tart, hogy a Hezbollah SS-21 Scarab, FROG-7 és/vagy Zelzal-2 típusú rakétákkal is rendelkezik (valójában ugyanazokról a töltetekről van szó, de másként nevezik őket Szíriában, vagy Iránban). Ezek a Scud rakétákhoz hasonlóak. Különösen aggasztó lehet Izrael számára, hogy hatótávolságuk a 65 kilométert is eléri, vagyis Tel-Aviv is veszélyben lehet.

Egyes értesülések szerint a Hezbollahnak radarirányítású föld-tenger rakétája is van. Elképzelhető, hogy a francia Exocet iráni változatával, vagy kínai Silkowormmal rendelkeznek.

Comments are closed.