Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. július 18.
Válogatott sértésekkel és szitkokkal illette a nemrégiben Ausztráliában elhunyt, háborús bűnökkel gyanúsított Polgár Lajos fia Efrájim Zuroffot, a jeruzsálemi Simon Wiesental Központ vezetőjét, aki jelentős szerepet játszott az egykori nyilas funkcionárius második világháborús múltjának feltárásában.
„Kib…tt gyáva, sz.r alak” – mondta Zuroffról a The Australiannek nyilatkozva Lou Polgar, aki szerint a nácivadász a halálba üldözte apját. – Hány palesztint és arabot öltek meg ezek a korcsok, (értsd izraeliek – a The Australian megjegyzése) 1939 óta? – fakadt ki a Polgár fiú a Sydneyben szerkesztett lap hasábjain.
Zuroff a szitkokra úgy reagált, hogy „bizonyos emberek semmit sem tanulnak”. – Lou Polgar antiszemita kijelentései nem lepnek meg figyelembe véve apja tetteit – hangoztatta Zuroff utalva arra, hogy Polgár Lajos a nyilaskeresztesek főhadiszállásán, a Hűség Házában töltött be vezető pozíciót.
Lou Polgar tagadta, hogy antiszemita lenne, s azt nyilatkozta: apja temetésére sok zsidó embert várnak. Polgár Lajos 1949-ben vándorolt ki Ausztráliába – Kardos József néven. Később visszavette eredeti nevét, s büszkén vállalta nyilas múltját. Egyik interjújában tagadta, hogy a háborúban részt vett volna zsidók megölésében és megkínzásában. Sőt, szerinte „a nyilasok nem antiszemiták, hanem cionisták voltak: azért gyűjtötték gettókba a Magyarországon nem kívánatos zsidókat, hogy a háború után Palesztinába küldjék őket.”

