PETŐ GÁBOR PÁL
Kiegészítés
Markáns vonásokkal rajzolta meg Nyerges András (Színrebontás – Egy heccmagyar következetessége, ÉS, 2006/25.) Lendvai (Lehner) István szélsőjobboldali, „fajvédő”, antiszemita újságíró portréját. Akik – mint a magamfajta veterán újságíró – érdeklődnek a régebbi sajtó és munkatársai iránt, tud(hat)tak egyet s mást Lendvai Istvánról, például Gábor Andor két (a Bécsi levelek című kötetben és művei más kiadásaiban is megjelent) cikkéből, amelyek Lendvai jellemét és költői dilettantizmusát maró gúnnyal ábrázolták. Ehhez képest azonban Nyerges cikke – mint szinte minden írása – új ismereteket is adott. Hálából ezért engedjék meg, hogy egy kevesek által ismert adattal én is hozzájáruljak Lendvai – ha nem is munkásságához, de – életrajzához.
Bár a Magyar életrajzi lexikon (nekem meglevő 1969-es kiadása) azt írja, hogy a nyilasok 1944 júliusában elfogták Lendvai Istvánt, és Tapolcára, Zalaegerszegre, végül Szombathelyre hurcolták, ahol a börtönben 1945 márciusában meghalt, Keresztury Dezső pedig említésre méltónak találta az „antifasiszta mártírköltők antológiájá”-ban – mindkettő tévedés! Keresztury pedig – ami tőle meglepő – kétszeresen bakot lőtt: először is, mert antifasisztának hitte (amit Nyerges cikke frappánsan cáfol), másodszor azért, mert Lendvai nem halt meg 1945 márciusában! Számos kiváló emberrel szemben a magyar sajtónak ez a szégyene, ez a tollbandita túlélte a terrort!
M. Pásztor József a Magyar Nemzet 1988. augusztus 27-i számának 14. oldalán (a szerkesztőséghez írott levelek között) megjelent Mikor halt meg Lendvai István? című írásában érdekes adatokat közölt róla. Halálának pontos időpontját ő sem közölte, de azt megírta (sajnos, az írás nincs birtokomban, ezért csak emlékezetből idézek, a pontos adatok nélkül), hogy Lendvai a felszabadulás után anyagi gondokkal küzdött (remélhetőleg azért, mert akkor nem akadt olyan magyar lap, amely foglalkoztatta volna) és segélyért folyamodott. Az erre jogosult szerv véleményt kért róla Kardos Lászlótól, a debreceni irodalmártól, aki akkor a kultuszminisztériumban főosztályvezető volt. A kiváló, korrekt irodalmár (később akadémikus) azt írta, hogy bár Lendvai korábban szélsőjobboldali újságíró volt, de később szembefordult a jobboldallal, ezért javasolta a segély megadását. Nyilvánvaló, hogy Kardos László is csak a Magyar Nemzetbe „Nomád” álnéven írt cikkeit ismerte, és nem tudott – ami számomra is nóvum volt – az ezzel egyidejűleg írt aljas, szélsőjobboldali, főleg antiszemita cikkeiről, amelyeket Nyerges András idéz, pl. a Nemzeti Élet (nem szálasista, de szintén nyilas) lapban megjelent írásairól, sem e lap főszerkesztőjének, Budaválry Lászlónak 1942. szeptember 30-án (!!) megjelent írásáról, amelyben mentegette Lendvait a baloldaliság „vádjától”, és kiállította számára a bizonyítványt: „Lendvai neve a legszélsőbb jobboldaliságot jelentette”.
Nem hiszem, hogy nagyon fontos volna kutatni Lendvai halálának pontos dátuma után, de ezt a pár sort talán érdemes volt megírni.
Pető Gábor Pál
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 28. szám
