Irán fitogtatja erejét
Természetesen a nemzetközi sajtóban is túlnyomórészt a közel-keleti válsággal foglalkoznak.
A Neue Zürcher Zeitung úgy látja: valószínűleg egyfajta tengely képződött a Hezbollah és a palesztin kormánypárt, a Hamász között. Nem véletlen, hogy bizonyos eseményeket tekintve „egybecsengenek” a libanoni és a palesztin történések – mutat rá a lap. Az NZZ hozzátette, a Hezbollah főtitkára, Hasszan Naszrallah is közölte: azért időzítették így akciójukat, illetve az izraeli katonák elrablását, hogy segítsenek a palesztinoknak.
A müncheni Süddeutsche Zeitung úgy látja, Izraelnek valamiféle választ kellett adnia a Hezbollah akciójára, ám a katonai válaszlépésekkel aligha kaphatják vissza az elrabolt katonákat, ráadásul Izrael jövője sem lesz biztonságosabb. Már csak azért sem, mert Irán szakadatlanul javítja a Hezbollah katonai potenciálját. A lap szerint a válság kirobbantása valójában Irán érdekében állt, Teherán ugyanis meg akarja mutatni, ki az úr a háznál a Közel-Keleten.
A francia Le Monde élesen bírálja az izraeli válaszlépéseket. A lap szerint az ország eltúlozta katonáinak elranlására adott reakcióját, katonai lépéseivel megsértette a nemzetközi jogot. A Le Monde szerint ez a hozzáállás eredményezi a zsákutcát a közel-keleti békefolyamatban.
Az El País elsősorban a válság kiterjedése miatt fejti ki aggodalmát. A lap szerint nem kell különösebb jóstehetség annak megjövendöléséhez, hogy a folyvást forrongó Közel-Keletre ismét súlyos krízis vár. Az El País úgy véli, regionális háború alakulhat ki, ezért a nemzetközi közösségeknek mielőbb megoldást kell találniuk.

