Izraeli rakéták csapódtak be a libanoni főváros déli részében hétfő reggel, három nagy robbanás hallatszott a térségben, egy másik izraeli légi csapás következtében hatalmas tűz keletkezett Bejrút kikötőjében – közölték szemtanúk.
A légitámadás azt követően történt, hogy a Hezbollah libanoni síita szervezet rakétákkal támadta az észak-izraeli Haifát. Hétfő hajnalig 13 ember vesztette életét és 53 sebesült meg Libanonban izraeli légi csapásokban. Az izraeli hadsereg szóvivője szerint a légierő és a tüzérség hatvan támadást hajtott végre a libanoni Baalbek és a Bekaa-völgy keleti részében.
Baalbek a Hezbollah második jelentősebb központja, ahol 1982-ben a szervezet létrejött. Megteremtésében Irán jelentős szerepet játszott.
Baalbek környékén nagy kiterjedésű kiképző központ van, valamint a szervezet raktárai. Elképzelhető, hogy a Hezbollah vezetői – bejrúti központjuk izraeli lerombolását követően – oda teszik át székhelyüket. Lehetséges, hogy a térségben tarják fogva azokat az izraeli katonákat is, akiket a szervezet korábban elrabolt. Az 1980-as években több nyugati túszt az iszlámisták ebben a térségben rejtettek el.
Az izraeli légierő hétfőre virradóra újabb támadássorozatot hajtott végre Libanon-szerte, egyebek között az északi Tripoli kikötővárosban és Baalbekben, aminek következtében 15-en meghaltak (köztük 7 katona) és 41-en megsebesültek.
A Tripolitól északra, a tengerparton fekvő Abdéban egy katonai támaszpontot ért támadás, heten meghaltak, tízen megsebesültek. Egy levegő-föld rakéta, melyet a libanoni hadsereg Tripoli kikötőjében fekvő tengerészeti támaszpontjára lőtt ki az izraeli légierő, négy ember sebesülését követelte – közölték rendőrségi források.
Kilenc hullámban támadták az izraeli harci gépek Baalbek városát, a Hezbollah egyik fő erősségét, három polgári személy halálát, hat sebesülését okozva.Találat ért két üzemanyagtöltő-állomást és a Hezbollah több intézményét.
Délebbre az izraeli légierő vasárnap este Dzsalala falut bombázta, ott két polgári személy lelte halálát, tizenketten pedig megsebesültek. Htaura mezővárosban három polgári személy sérült meg egy rakétától. Sehimben, Bejrúttól délkeletre három polgári személyt öltek meg az izraeli légi csapások.
Bejrút nemzetközi repülőterén egy katona sebesült meg egy rakétatámadásban. Dél-Libanonban három libanoni katona sebesült meg vasárnap este három izraeli légitámadásban Szidón környékén, két másikat pedig megsebesített egy rakéta Tiruszban
Ismét bombázta a bejrúti nemzetközi repülőteret az izraeli légierő vasárnap este, lángra lobbantva egy repülőgép-üzemanyaggal teli tartályt.
Immár a negyedik alkalommal támadta az izraeli légierő a bejrúti nemzetközi repülőteret – Libanon egyetlen polgári kijáratát a világra -múlt hét szerda óta, amikor Izrael hozzákezdett a libanoni Hezbollah szervezet infrastruktúrájának módszeres megsemmisítéséhez. Csütörtökön a libanoni hatóságok bezárták a Rafík Haríri nemzetközi repülőteret, miután három rakéta a kifutópályán robbant fel. Pénteken az izraeli légitámadás következtében több üzemanyagtartály lángra lobbant a repülőtéren.
Egy izraeli harci gép vasárnap este két rakétát lőtt ki Tirusz dél-libanoni kikötővárosban egy polgári védelmi irodáknak helyet adó 12 emeletes épületre, megölve legkevesebb 9 polgári személyt, és megsebesítve több mint félszáz társukat. Az épület felső három emeletének nagy rész romba dőlt, és félő, hogy az áldozatok száma növekedni fog. Az épület közvetlenül szomszédos egy kórházzal.
Dél-Libanon legnagyobb városa, Szidón körzetében ugyancsak vasárnap este három libanoni katona megsebesült az izraeli légierő által három célpont ellen egyidejűleg végrehajtott támadássorozatban. A rakéták leromboltak egy víztornyot, egy üzemanyagtöltő állomást és egy hidat, amely az utolsó kapcsolat volt Szaida körzete és Libanon többi része között.
Légvédelmi szirénák zúgtak fel hétfőn hajnalban Haifa izraeli kikötővárosban, ahol egy nappal korábban becsapódott a libanoni Hezbollah szervezet tíz rakétája, s az egyik közülük nyolc embert megölt, több mint egytucatnyit pedig megsebesített.
A szirénákat rendesen egy perccel a rakéta becsapódása előtt szólaltatják meg, hogy figyelmeztessék a lakosságot, de ezúttal nem volt jele rakétatámadásnak a körzetben.A hatóságok gépkosikra szerelt hangosbeszélőkön szólították fel az embereket, hogy menjen az óvóhelyekre.
Az izraeli rádió azt jelentette, hogy hajnalban katyusa rakéták hullottak izraeli területre, izraeli települések mellett, közel a libanoni határhoz. Senki sem sebesült meg.
Omri Tamir izraeli dandártábornok azt mondta az izraeli rádióban, hogy egy rakéta egy légi támaszponton robbant fel Izrael északi részén, de azt nem tudta megmondani, hogy gerillák támadtak-e a bázisra. Nem közölte a helységnevet, és azt mondta, hogy károk nem keletkeztek.
(MTI/AFP/Reuters/AP/ITAR-TASZSZ)

