A világ hét legfejlettebb állama és Oroszország csúcstalálkozójának harmadik napján, hétfőn világkereskedelmi kérdések kerülnek napirendre. A szentpétervári G8-megbeszélésre meghívták öt feltörekvő piaci szereplő vezetőit is. A hétfői tárgyaláson részt vesz Brazília, Kína, India, Mexikó és Dél-Afrika képviselője is.
A vasárnapi zárt ülés után kiadott közleményben a G8-ak felszólították a fegyveres csoportokat, hogy fejezzék be az izraeli területek támadását, a zsidó államot pedig arra, fejezze be a Libanon és a Gázai-övezet elleni offenzíváját. A vezető nagyhatalmak ugyanakkor támogattak egy, a térségbe irányuló ENSZ missziót, és javasolták, hogy a világszervezet Biztonsági Tanácsa (BT) fontolja meg nemzetközi megfigyelők küldését az izraeli-libanoni határhoz. A hétfői megbeszélést két héttel azután tartják, hogy a miniszterek ismételten nem tudtak megegyezni a világkereskedelmi korlátok csökkentésében és a gyümölcsök szabadkereskedelmi forgalmazásában. Vasárnap újabb egy hónapot adtak a tárgyalóknak, hogy megegyezzenek az árak és támogatások csökkentéséről, és más kereskedelmi korlátok leépítéséről. A G8 országok vasárnap ugyancsak megállapodtak abban, hogy előmozdítják a nyitott és átlátható energiapiacot, és hogy alternatív energiaforrások felé fordulnak a szárnyaló olajárak ellentételezéseként, illetve csökkentik a fosszilis üzemanyagok tartalékokat. (FH)

