Forrás: Népszava

A Szocialista Internacionálé (SI) egyaránt elítéli a Hezbollah terrorista akcióit és az erre válaszul érkezett izraeli megtorlást – erről fogadott el állásfoglalást a több mint 160 pártot tömörítő szervezet elnöksége, amely a hét végén a görögországi Szamosz szigetén ülésezett – számolt be az ülésen történtekről Kovács László, a szervezet alelnöke a Népszavának. Elmondása szerint az elnökség nyomatékosan kérte arra Iránt, hogy tegyen meg mindent a Hezbollah és a Hamász akcióinak leállítása érdekében. Az elnökség egyébiránt hasznosnak és folytatandónak ítélte a Szocialista Internacionálé a közel-keleti térség biztonságának megszilárdítása érdekében kifejtett közvetítő tevékenységét.

L. T.

Comments are closed.