Forrás: NOL

Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. július 17.

A Szocialista Internacionálé (SI) aránytalannak tartja és elítéli az izraeli hadsereg polgári áldozatokat is követelő gázai és dél-libanoni megtorló akcióit, és hasonlóképpen elítéli a palesztin Hamasz és az iráni támogatást élvező Hezbollah provokatív lépéseit, terrorista akcióit. Így foglalt állást a több mint 160 pártot tömörítő szervezet elnöksége, amely a hét végén Görögországban tartotta ülését – tájékoztatta lapunkat Kovács László, az SI alelnöke.

Jeórjiosz Papandreu volt görög külügyminiszter (SI-alelnök) meghívására megjelent az iráni külügyminiszter, Manusehr Mottaki, akit az elnökség nyomatékosan kért, hogy országa vezetése vesse latba befolyását a Hezbollah és a Hamasz támadásainak a leállítására, és ne támogassa ezeket a szélsőséges szervezeteket. Jelezték, hogy a Szocialista Internacionálé folytatja közvetítő tevékenységét egy még súlyosabb válság megelőzésére, a béke helyreállítására. Kemény vitában egyértelművé tették, hogy Iránnak minél előbb és érdemben kell válaszolnia arra a javaslatcsomagra, amelyet júniusban Javier Solana, az Európai Unió külpolitikai főképviselője adott át. Az SI álláspontját tolmácsolva az elnökségi tagok kifejtették: megértik Irán törekvését a nukleáris energia békés célú hasznosítására, az ehhez szükséges technológia megszerzésére, de elengedhetetlen ennek alapos ellenőrzése, a nukleáris fegyverkezés továbbterjedését gátló egyezmény maradéktalan betartása.

Comments are closed.