Forrás: UNO

Az izraeli kormány vasárnap azzal fenyegetőzött, hogy a Dél-Libanon elleni katonai csapásaival nem fogja kímélni a polgári lakosságot. Izrael semmiképpen nem hajol meg a Hezbollah előtt, és bármit megtesz, amit jónak lát, akármilyen következménnyel is járjon a szomszédaival való kapcsolatokban vagy a régióban – mondta a miniszterelnök, Ehud Olmert a szokásos heti kormányülés után, és az észak-izraeli Haifa városát ért rakétatámadást követően.

Az izraeli miniszterelnök kijelentette: „kormányomnak eltökélt szándéka, hogy továbbra is megtegyen bármit, amire céljaink elérésehez szükség van” fogalmazott, a dél-libanoni területek elleni izraeli katonai támadásokra utalva. „Semmi sem téríthet el bennünket, akármilyen következményei is lesznek ennek északi szomszédunkkal és a térségben” – tette hozzá Olmert. – „Nincs szándékunkban meghajolni e fenyegetőzések előtt.” – fogalmazott. Hasonlóan kemény hangot ütött meg a védelmi miniszter, Amir Perec. A Haifát ért támadás után kijelentette, hogy „megváltozott a helyzet” a libanoni főváros lakossága számára, amely a Hezbollah szomszédságában él. Azzal vádolta a síita fundamentalista szervezetet, hogy „a civileket használja páncélként a terrorakcióihoz”. Figyelmeztette a dél-libanoni polgári lakosságot, hogy ezentúl ki lehet téve az izraeli katonai támadásoknak. „Annak a lakosságnak, amely védelmezi a terrort, amely együttműködik a terrorral, annak számolnia kell azzal, hogy maga is sebezhetővé válik”. „Azok számára, akik a Hezbollah szomszédságában élnek Bejrútban, és eddig védve érezték magukat, a helyzet megváltozott” – fenygetőzött az izraeli védelmi miniszter.

Comments are closed.