Forrás: HETEK

Vasárnap reggel legalább nyolc ember vesztette életét, amikor a Hezbollah Libanonból kilőtt rakétái elérték, az északi kikötővárost, Haifát. A rakéta a haifai öbölben egy vasútállomáson csapódott be, ahol mintegy harminc vasutas tartózkodott.

Haifai sebesült mentéseA rendőrség összesen 53 sérültről számolt be Haifán és a közvetlen környezetében. A rakétatámadást követően a hatóságok lezárták a haifai kikötőt, és a hajókat az asdódi kikötőbe irányították át. Folytatódott a többi észak-izraeli városok rakétatámadása is vasárnap. A lakosokat óvóhelyekre és biztonságos területekre irányították.

Izraeli biztonsági szakértők beszámoltak róla, hogy a Hezbollah, iráni gyártmányú Fagr rakétákkal lőtte Haifát, melyek hatótávolsága 40 kilométer. Több találat is érte Haifát, eltaláltak egy központi lakónegyedet is. „A vasútállomáson voltak a legsúlyosabb sérültek” – nyilatkozta a haifai polgármester, Jona Jahav. „Szomorú reggel ez nekünk – az öböl-háború óta (1991) elszoktunk már az ilyen reggelektől.”

Mintegy 200 katyusarakéta-támadás ért észak-izraeli településeket a hétvége folyamán. Pénteken egy asszony és unokája vesztette életét egy támadás során. Szombat délután első ízben a Galileai tenger partján fekvő Tibériászt lőtték rakétákkal. A lakosokat felkérték, hogy maradjanak biztonságos helyeken. A rendőrség felkérte a vakációzókat, hogy hagyják el a Galileai tenger partvidékét, és a strandokat.

Ehud Olmert. Válaszolni fog5 napja tart már a folyamatos katyusarakéta eső Észak-Izraelben, és ezzel egy időben az izraeli válaszcsapások is. Vasárnap délután az izraeli hadsereg felszólította a Dél-Libanonban élő embereket, hogy hagyják el lakóhelyeiket. Nem sokkal később az izraeli légierő sikerrel bombázott le fegyverraktárakat, és 20 hordozható katyusarakéta kilövő állomást a térségben.

Az Izraeli hadsereg jelezte, hogy fő céljuk a rakétakilövők megsemmisítése, hogy megakadályozzák Észak-Izrael további bombázását.

A libanoni elnök, a Szíria-barát és a Hezbollah-val szorosan együttműködő Emile Lahoud, úgy nyilatkozott, hogy az izraeli véres támadások az elgyötört libanoni embereket abba a sorsba taszítja, hogy életük feláldozásával is megvédelmezzék a hazájukat – sőt még terrorcselekmények végrehajtására is készek legyenek. Szót emelt a Biztonsági Tanács ellen is, mivel az késlekedik az öt napja tartó izraeli katonai agresszió megakadályozásában.

Izraeli megtorlás a pusztításraVasárnap reggel Izrael bombázta a Hezbollah televízió, az Al-Manar épületét Bejrútban.

A televízió állomás a Hezbollah fő kommunikációs csatornája, a világ, a legtöbb információt az elmúlt napokban az Al-Manar csatornán keresztül kapta a terrorcsoporttól.

A Jerusalem Post beszámolója szerint vasárnap délután az izraeli légierő a Hezbollah vezetőinek a bunkereit igyekezett kilőni, melyek legtöbbje parkolóhelyek alatt fekszik.

És hogy mi lehet Irán szerepe a jelen konfliktusban? Többen gondolják úgy, hogy Irán befolyásolta a rakétatámadások elindításának időpontját, hogy a nemzetközi figyelmet elterelje a teheráni nukleáris fejlesztésekről. Az tény, hogy a Hezbollah legtöbb rakétája Iránból származik, de kaptak rakétákat Szíriából is, melyek hatótávolsága elérheti a 70 kilométert is.

Comments are closed.