Népszabadság * Varga Lajos Márton * 2006. július 14.
Margaret Atwood Pénelopé várakozásának történetét írta prózaművé. x x x x x Mi volna, ha a legjobb szerzők közül meggyőzhetnénk néhányat, válasszanak ki maguknak egyet a nagy mítoszok közül, és írják újra? Hogy milyen műfajban, az mindegy is.
Talán mégis: leginkább regényben. Esetleg drámában. Mi volna továbbá, ha a világ könyvkiadói közül többet is sikerülne meggyőzni, hogy indítsanak közösen sorozatot ezekből a művekből?
Az ötlet, mint Polyák Béla az Új Palatinus Kiadó irodalmi szerkesztője elárulja, a skóciai Canongate nevű kiadó tulajdonosáé, Jamie Byngé, aki aztán több év munkájával 2005 őszén, a Frankfurti Könyvvásáron elérte, hogy huszonnégy ország kiadóinak közös vállalkozásaként elindulhatott a Mítosz-sorozat. A csatlakozó könyvkiadók száma elérte a negyvenet.
A mítosz, első közelítésben, olyan történet, amely a világról való emberi tudást összegzi és hagyományozza. E minőségében újra és újra megszólít bennünket: „Ez történt. Így történt. Érted? Mit szólsz hozzá?” S nekünk újra és újra válaszolnunk kell. Általában kultusszal válaszolunk. Mítosz és kultusz: a transzcendencia és az ember szüntelenül megújuló párbeszéde. A sorozat arra mutat rá, hogy ez a párbeszéd most is eleven. Hogy a mítoszokat nem a múltba enyésző mesének, hanem valódi felszólításnak tekintjük.
Viktor Pelevin Minótaurosz-adaptációja az első irodalmi mű a sorozatban. x x x x x
Jamie Byng talán ezért se akarta megkötni az írók kezét. A feldolgozás példájaként, vagy ha úgy tetszik: útmutatásként, megnevezett két regényrészletet: James Joyce Ulysses-ének tizenkettedik (Küklopsz-) fejezetét, valamint a keresztre feszítés bulgakovi feldolgozását A Mester és Margaritából, melyekben megjelennek az adott mítosz kulcselemei, ám az író a maga módján át- és újraértelmezte a történetet. Vagyis az így megírandó művek feltételezik az adott mítosz ismeretét. Ellentétben mondjuk Robert Graves munkájával, az argonauták kalandos történetét feldolgozó Az aranygyapjúval, vagy Kodolányi János Gilgames-eposzt rekonstruáló két regényével, a Vízöntővel, és az Új Ég, új Földdel.
A több évtizedre tervezett sorozatban már számos nyelven megjelent többek között az orosz Viktor Pelevin, a kanadai Margaret Atwood, az izraeli David Grossman és az angol Jeanette Winterson egy-egy műve, és a következő években lát napvilágot a skót Alexander McCall Smith, a német Ingo Shulze, a török Orhan Pamuk, a kínai Szu Tong, a szerb Dubravka Ugresic, az argentín Tomás Eloy Martínez és az amerikai Donna Tartt kötete. Bíztató tárgyalások folynak olyan irodalmi nagyágyúkkal, mint Toni Morrison, Salman Rushdie, Amin Maalouf, Umberto Eco, Milan Kundera és Ismail Kadare. Magyar szerzőt még nem kértek fel.
A sorozat Magyarországon az Új Palatinus gondozásában három kötettel indul. Az első a vallástörténész Karen Armstrongé, A mítoszok rövid története. Az első irodalmi mű nálunk is Viktor Pelevin Minótaurosz-adaptációja, A rettenet sisakja, a harmadik kötet Margaret Atwood Penelopeia című munkája. (Atwoodtól idehaza legutóbb A vak bérgyilkos című regényt olvashattuk). Az írónő Pénelopé várakozásának történetét formálta át drámai elemekkel átszőtt prózaművé. 2007-ben ugyancsak három kötet jelenik meg: Jeanette Winterson Nehézkedés című írása (Atlasz és Herkules mítosza alapján), David Grossman Sámson-átértelmezése (Oroszlánméz) és Alexander McCall Smith Angus álma című kötete, mely egy kelta mítosz átdolgozása.
