Valóban igaz, hogy mindannyian egy emberpártól származun? Izgalmas kérdés, már csak azért is, mert ha ez így van, akkor minden egyes öngyilkos merénylő családfáján szerepelnek zsidó felmenők, minden iraki szunnita „dicsekedhet” síita ősökkel, és minden egyes Ku Klux Klán-tagnak voltak feketék a családfáján.
„Matematikailag bizonyos, hogy létezett egy ilyen emberpár” – állítja Steve Olson, akinek 2002-ben már jelent meg ebben a témában írása, „Az emberi történelem feltérképezése” címmel.
Az ember természetének szerves része, hogy érdeklődik a múlt és az ősei iránt – kik voltak, hol éltek, milyenek voltak. Egyre nagyobb divat manapság a családfakutatás, de sokan nem gondolkodnak ennél tovább.
Olson egy statisztikus, egy számítástechnika-tudós és egy szuperszámítógép segítségével kiszámolta, hogy a családfák gyökerei mennyire szorosan egymásba fonódnak. Ha most az ember kétezer évet, de legfeljebb 5 ezer évet visszamenne az időben, bárkivel találkozna, az valószínűleg szerepelne az ő családfáján. Olson és kollegái ennél is tovább mentek. Rájöttek, hogy csak egy kicsit távolabb, kb. 5-7 ezer évet kellene visszamenni az időben, és mindenki, aki abban az időben élt, vagy őse mind a hatmilliárd földi embernek, vagy utódok nélkül kihalt a vérvonala.
Egy bizonyos szint után mindenkié ugyanaz…Szkeptikusok azonban jöhetnek a kérdéssel: de hogyan is lehetséges ez? Egyszerű matematikával. Minden embernek két szülője, négy nagyszülője, nyolc dédszülője van, és így tovább. Ha tovább számolunk több generáción keresztül – 16, 32, 64, 128 – pár száz éven belül már ezres nagyságrendű a felmenőink száma. A 15. században már legalább egy millió ősünknek kellene lennie (fejenként). A 13. században már egy milliárd legalább. A 9. század körülre pedig (ami alig 40 generációnyira van a mától) már ezer-milliárd körül mozog az adat.
De várjunk csak egy kicsit. Hogyan lehetséges, hogy valakinek ezer milliárd őse legyen a 9. században? A válasz az, hogy sehogy. Képzeljük el, hogy élt egy férfi, 1200 évvel ezelőtt, akinek a lánya a mi anyukánknak volt a 36. üknagymamája, és akinek a fia pedig az apukánk 36. üknagypapája. Ez már mindkét őst kétszer szerepeltetné a családfánkon, egyszer az apai, egyszer pedig az anyai ágon. Az igazság az, hogy azok az emberek, akik 1200 éve életek, nem kétszer, hanem legalább ezerszer fordulnak elő mindenkinek a családfáján, mivel abban az időben 200 millió embernél nem élt több a földön. (Az ezer milliárd már emiatt sem volna lehetséges). Egyszerű osztással rájöhetünk (ezer milliárd osztva 200 millióval), hogy egy akkori átlagember 5 ezerszer szerepel minden egyes ma élő személy családfáján.
De persze a dolgok sohasem átlagosak. Sok embernek, aki mondjuk i.sz. 800-ban élt, nem volt gyermeke, így nem is jelenhetnek meg senkinek a családfáján. Ezáltal a szaporább társaik sokkal többször megjelennek a családfákon, mint 5 ezer alkalom.
Ahogy megyünk visszafelé az időben, egyre kevesebb ember marad, hogy a 6,5 milliárd ember családfájára kerüljön – tehát matematikailag elkerülhetetlen, hogy egy pontnál lesz egy személy, akinek legalább egyszer mindenkinek a családfáján szerepelnie kell. És ez az ember nem is olyan régen élt.
Ez azt is jelenti, hogy amikor a zsidók, a keresztények és a moszlimok magukat Ábrahám fiainak nevezik, teljes mértékben igazat mondanak. „Mindegy, hogy hány nyelvet beszélünk, vagy milyen színű a bőrünk, olyan ősökön osztozunk, akik rizst ültettek a Jangce mellett, lovakat tartottak a Kárpát-medencében, vagy Észak-, illetve Dél-Amerika erdeiben vadásztak” – írja Olson a Nature hasábjain.
Mitől ez a bizonyosság?
Hét évvel ezelőtt Olson egyik munkatársa, Joseph Chang elkezdett azon gondolkodni, hogy hogyan becsülhetné meg a Földön ma élő emberek legutolsó közős ősét, és az „Alkalmazott valószínűségszámítás fejlődése” című lapban megjelent cikkében kimutatta, hogy létezik egy matematikai kapcsolat a populáció mérete és a generációk száma között, ami egy közös ősre mutat. A jelenlegi népességszámot alapul véve 32 generációt, illetve 900 évet becsült. Erről az adatról viszont ő is nagyon jól tudta, hogy nem helyes – olyan általános, de pontatlan feltételezéseken alapult, amelyeket a társadalom-genetikusok gyakran arra használnak, hogy bonyolult matematikai problémákat leegyszerűsítsenek: például hogy a Föld népessége változatlan marad, és minden generáció egyszer reprodukálja magát (tehát mindenkire fejenként egy utód jut). Chang a földrajzot is kihagyta a számításból – az emberek nem úgy választanak partnert, mintha az egész Föld egy nagy piac volna, hanem azok közül, akikkel földrajzilag behatárolható módon kapcsolatban kerülnek.
Olson felvette a kapcsolatot Changgal, majd csatlakozott hozzájuk Douglas Rohde, a Massachusetts-i Technológiai Intézet számítógép-specialistája, aki jelenleg a Google-nek dolgozik. Rohde létrehozott egy olyan szoftvert, amely a kezdeti populációt beillesztette a világtérképre kb. 7 ezer és 20 ezer évvel ezelőttre. A program lehetővé tette ezeknek a szereplőknek, hogy a jelenlegi népességnövekedési arányoknak megfelelően szaporodjanak.
A modellnek ugyancsak meg kellett engednie, hogy a szereplők vándoroljanak, annak alapján, ahogy a történészek, antropológusok, és régészek azt feltárták a múlt társadalmairól, amelyek a kontinensek között vándoroltak. Itt kétféle migrációs rátát vettek górcső alá: az egyikben nagyon kicsi volt azoknak a száma, akik elvándoroltak otthonaikból, a másikban viszont igen magas részt, mintegy 80 százalékot tettek ki azok, akik más helyen alapítottak családot. A kis migrációs rátával Rohde szimulációja kb. i.e. 5000-re tette a legrégebbi közös ős életidejét, egy magasabb, és realisztikusabb aránnyal pedig sokkolóan közeli dátum jött ki: i.sz. 1.
Látjuk tehát, hogy a migráció a kulcs. Ha az emberek születési helyüktől messze nemzenek utódokat, szükségszerűen a családi vérvonalukat is átviszik a választott új közösségbe, amely ezáltal máris földrajzilag tőle távol élő ősökkel rendelkezik.
Forrás: AP
