Papp Márta
Kérdés Fischer Ádámhoz
Rokonszenves nyilatkozatában – a budapesti Wagner-ünnepről – megdöbbentett egy mondat, pontosabban egy jelző (ÉS, 2006/26.). Idézem, szövegkörnyezetében: „És ha elkezdenénk azzal foglalkozni, hogy milyen ember volt egy-egy zenemű szerzője, egy sor komponista művét egyszerűen nem volna szabad előadnunk. Muszorgszkijét például, aki viszolyogtató ember volt, de csodálatos zenét írt. Engem nem érdekelnek a komponista emberi kvalitásai.” Viszolyogtató – nagyon erős szó. Vajon miért viszolyogtató ember az Ön szemében Muszorgszkij? Azért, mert szerencsétlen alkoholista volt, amilyennek a halálos ágyán festett Repin-kép mutatja? Vagy mert akad leveleiben egy-két antiszemita megnyilatkozás? Kortársai egész életében úgy nyilatkoztak Muszorgszkijról, mint végtelenül jó, kedves, szelíd és tisztességes emberről, aki a légynek sem tud ártani (legfeljebb magának). Talán mulatságosnak tűnik ennyi év távolából Muszorgszkij védelmére kelni, de úgy érzem, ebben az esetben rászorul. Ne gondolják az ÉS olvasói, akik szívesen hallgatják a Boriszt, a Hovascsinát, a Kiállítás képeit, hogy ezeket a zenéket egy viszolyogtató ember írta.
Papp Márta
*
Sajnálom, hogy Muszorgszkij emberi kvalitásainak kritizálásával félreértést okoztam, nem ez volt a célom. Az, hogy én Muszorgszkijt emberileg ellenszenvesnek tartom, lehet szubjektív is. Hadd valljam be, hogy az orosz kultúra több kiemelkedő képviselőjétől is viszolygok emberileg, Dosztojevszkijtől (bár rajongok a regényeiért) egészen Szolzsenyicinig. Nemcsak antiszemitizmusuk, hanem misztikus xenofóbiájuk miatt sem szerettem volna a közelükben élni. De elfogadom, hogy az egyik korból nem lehet okvetlenül a másik kort megítélni. Azt is bevallom, hogy nem ismerem annyira Muszorgszkij életet, mint azok, akik azzal részletesebben foglalkoztak, sőt azt is, hogy a xenofóbia mások szemében kevésbé visszataszító, mint számomra. De azt, hogy az ÉS olvasói azért érezzék a Boriszt és a Kiállítás képeit jobb zenének, mert az, aki írta, nem volt rossz ember, ezt nem fogadom el.
Mondanivalóm lényege éppen az, hogy a mű a fontos és nem a szerző, akinek egyéb emberi tulajdonságaihoz ma semmi közünk sincs. Azt hiszem, abban is megegyezhetünk, hogy egyértelműbb lett volna Gesualdót felhozni példának, akinek zseniális művei máig is zseniálisak, függetlenül attól, hogy a szerző gyilkos volt.
Fischer Ádám
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 27. szám
