Ehud Olmert izraeli miniszterelnök hétfőn újra megerősítette korábbi szándékát, miszerint egyoldalúan kivonul Ciszjordániából, mert a jelenleg Gázában zajló konfliktus nem vethet gátat annak, hogy létrejöhessen egy Izrael állama mellett élő palesztin állam.
Ehud Olmert bejelenti elhatározását a sajtó képviselőinek
„Nem változtattam az átrendeződés terv alapjain, szilárdan kiállok azon tervem mellett, hogy külön kell válnunk a palesztinoktól, és biztonságos határokat kell felállítanunk a két állam között.” – nyilatkozta a miniszterelnök külföldi újságíróknak Jeruzsálemben.
Hozzáfűzte azt is, hogy Izraelnek nem áll szándékában a Hamasz vezette palesztin kormány megdöntése, annak ellenére, hogy az elmúlt napokban számos Hamasz tisztségviselőt és katonai vezetőt tartóztattak le a gázai övezetben.
„Nem feltett szándékunk a Hamasz kormány megdöntése, hanem a terroristákat akarjuk megakadályozni abban, hogy izraeli emberek ellen merényleteket kövessenek el.” – mondta. Olmert kritikával illette az Európai Uniót, mert elítélte Izrael katonai hadműveleteit a gázai övezetben, ugyanakkor, az Izrael ellen irányuló palesztin rakétatámadásokról nem tett említést.
„Mikor történt utoljára, hogy az Európai Unió elítélte volna ezeket a támadásokat, és abefejezésükre szólította volna fel a palesztinokat?” – kérdezte Olmert. ” Egy bizonyos ponton túl, Izraelnek nem volt más választása, mint, hogy hatékonyan fellépjen a rakétatámadások ellen.”
Ezzel egy időben izraeli katonai jelentések szerint az izraeli hadsereg fokozni fogja támadásait a gázai övezetben. Ugyanezen források azt is bejelentették, hogy az úgy nevezett „Nyári zápor hadművelet” előreláthatólag mintegy két hónapig fog tartani.
Ehud Olmert miniszterelnök elutasította azonban, hogy ennél keményebben lépjenek fel a palesztinokkal szemben. „Végrehajthatunk James Bond szerű akciókat, és ezzel elveszíthetjük a nemzetközi közösség támogatását. Ha ezt meg akarjuk tartani, akkor türelemmel és hideg fejjel kell lépnünk.” – mondta Olmert.
Hétfő hajnalban egy izraeli légi csapásban meghalt egy palesztin katona, és egy másik súlyosan megsebesült. Izraeli beszámoló szerint, egy olyan csoportot célzott meg a légitámadás, akik épp rakétákat készültek kilőni Izraelre.
Az izraeli hadsereg megtámadott egy Hamasz fegyvereseket szállító járművet is hétfő reggel, itt öt palesztin, köztük egy nyolc éves kislány sebesült meg.

