VB
Újabb látogatás Kücük Istanbulban: stílusosan itt, a török negyed közepén rendezik az utcai foci első világbajnokságát. Hivatalosan Andrés Escobar Kupának nevezik; ha emlékeznek még, ő volt az a kolumbiai játékos, akit agyonlőttek, amiért öngólt rúgott az 1994-es vébén. A végzetesen szerencsétlen mozdulatot megmutatják az óriáskivetítőn, Escobar rosszul nyúl bele egy beadásba; pedig jó futballista volt, valóságos népi hős a kokainkereskedelméről elhíresült Medellinben. Huszonhét évesen gyilkolták meg. Az ő emlékére indult a Fútbol por la Paz (Futball a békéért) mozgalom.
Az alkalmi stadion bejáratánál, a Mariannenplatzon bábeli a zűrzavar. Kenyaiak árulják válogatottjuk sárga-zöld mezét, arabok falafelt sütnek, brazilok dobolnak, afrikai gyerekek tanítanak labdát készíteni nejlonzacskókból és spárgából. Huszonnégy amatőr csapat jött el Kreuzbergbe a világ minden tájáról, Afganisztántól Ruandáig. A belépő ára jelképes, egy euró jótékony célra. A műsorközlők egymás szavába vágnak angolul és németül, még a franciával is megpróbálkoznak, amikor Michel Platini bukkan fel a lelátón. Aztán egy török lány ragadja magához a mikrofont, hogy az ankaraiakat buzdítsa. Hiába, 4-1-re győz Tel-Aviv, amelyben együtt játszanak zsidó és palesztin srácok.
Ha nem mutatnák be őket, a hazai FX United Berlint alig lehetne megkülönböztetni az ankaraiaktól, egyetlen szőke lány kivételével. Merthogy lányok is játszhatnak. A szabályok – „az utca törvényei”, ahogy a szervezők mondják – csak a fair playt írják elő, minden másról az ellenfelek egyeznek meg meccs előtt. Hogy hány tagú egy csapat, hogy az utolsó ember védhet-e kézzel, esetleg hogy a lányok gólja kettőt ér. Bíró, tizenegyes, sárga és piros lap nincs. A cél a játék és a tolerancia, demonstratív kiállás az erőszak, a rasszizmus és a drogok ellen.
Ami az utóbbiakat illeti, azért nincs nagy szigor: a közönség nyakalja a sört, és szemlátomást a cigarettáját is mindenki úgy sodorja, ahogy neki tetszik. Ez a kis Isztambul… A helyi kölykök a Klinsmann-csapat szenvedélyes szurkolói. Divat a két nemzeti zászlót együtt lobogtatni, sőt kreatívan egyesíteni: a német trikolór közepén, a pirosban fehér félhold és csillag. Istenem, milyen szép is a multikulti! Berlini barátaim kétkednek. Mi lett volna, kérdezik, ha a török válogatott kijut a vb-re? Ha jogtalan tizenegyessel, lesgóllal jut tovább vagy esik ki a házigazdák ellen? Akkor is ilyen nagy volna a barátság? Őszintén szólva nem hiszem. De hát a labdarúgásban nincs „mi lett volna, ha”, akárcsak a világtörténelemben.
A tér túlsó végében helybeliek fociznak egy másik kis pályán. Nem érdekli őket a bajnokság – talán nem is tudnak róla, esetleg az egy eurót sokallják -, csak rúgják a labdát.
Bártfai Gergely
főmunkatárs jelenti Berlinből
