A külföldi elemzők többsége úgy véli, ideje lenne, ha Kim felnőne; szerintük úgy viselkedik mint a gyerek, aki magára akarja irányítani a figyelmet – akár azon az áron is, hogy csúnya dolgokat művel
Nehéz az észak-koreaiak, konkrétan Kim Dzsong Il „Kedves Vezető” fejével gondolkozni. Szerda óta azt találgatja az egész világ, miért szánta rá magát Phenjan a rakétakísérletekre, amelyektől óva intette nemcsak az Egyesült Államok, hanem még egyetlen számottevő szövetségese, Kína is.
A külföldi elemzők többsége úgy véli, ideje lenne, ha Kim felnőne; szerintük úgy viselkedik, mint a gyerek, aki magára akarja irányítani a figyelmet – akár azon az áron is, hogy csúnya dolgokat művel. A tippek között ugyanis az első helyen az szerepel, hogy a kísérletek elsődleges célja Washington figyelmeztetése volt: hahó, nem csak Irán van a világon, itt vagyok a sarokban én is! Tessék velem is foglalkozni!
Ha valóban ez volt a cél, akkor nem jött be. Az Egyesült Államok Japánnal és Nagy-Britanniával kidolgozott és benyújtott ugyan az ENSZ Biztonsági Tanácsában egy határozattervezetet, a kiszivárogtatott információk szerint szokatlanul enyhe dádán kívül azonban figyelemre sem méltatja Phenjant. Ezen persze igazából csak Észak-Korea lepődhetett meg. Úgy látszik, ott nem tűnt fel, hogy amióta George W. Bushnak hívják az Egyesült Államok elnökét, Phenjan és atomprogramja gebinbe ki van adva a térségbeli szövetségeseknek: őket fenyegeti az észak-koreai támadás, oldják meg tehát a problémát saját hatáskörben. Washingtonnak elég a terrorizmus elleni globális háború, Irán, Irak és az izraeli-palesztin konfliktus, az egész világ megváltására pillanatnyilag nincsen kapacitása.
Ráadásul Amerika egyelőre fenyegetve sem érzi magát. Mivel Washingtonban aránylag kevéssé ismerik a pszichiátriai esetnek is tekinthető kommunista diktátorok logikáját, fel sem vetődik a kormányzatban, hogy Kim átverte őket: elhitette velük, hogy veszélytelenek az észak-koreai rakéták, amelyek Alaszka helyett a Japán-tengerbe csapódtak be. Közben pedig direkt így volt tervezve, mert nem bántani akarták Amerikát, pláne nem válaszcsapásra sarkallni, hanem csak a figyelmét kicsikarni.
Ezzel a magyarázattal is van azonban egy kis probléma, mert megkérdőjelezi a harmadik lehetséges verziót, amely szerint a rakétakísérlet nem volt több vevőcsalogató reklámnál. Észak-Korea ugyanis már jó ideje gyakorlatilag csak fegyver- és kábítószerkereskedelemből, valamint világmárkák hamisításából tud pénzre szert tenni, mellesleg nem is kevésre. A rakétagyártási technológia pedig ezek közül a legkeresettebb exportcikk, amelyből becslések szerint évente másfél milliárd dollár folyik be a kasszába, és az érdeklődők köre egyre bővül. Az eddigi kliensek – Irán, Líbia, Szíria, Pakisztán és Jemen – mellé csatlakozik hamarosan Hugo Chávez venezuelai elnök, akinek talán semmi más célja nincs az észak-koreai rakéták vásárlásával, mint ismét borsot törni George Bush orra alá. Chávez még e hónapban készül Phenjanba, ahol hivatalosan a tudományos és technológiai együtttműködésről tárgyal majd, és információk szerint aláír egy megállapodást, amelynek értelmében fegyverért olajjal fizetne – s így mind a ketten jól járnának.
Azt mindenesetre legalább nem lehet Kim Dzsong Il szemére vetni, hogy a népét büntetné a rakétakísérletekkel. Számottevő anyagi segítséget eddig is csak Dél-Koreától kapott, ezt pedig a rakétakísérletek sem fenyegetik. Szöul a német újraegyesítés óta retteg attól, hogy összeomlik a phenjani rendszer, és a nyakába szakad a koreai egység. Ennek az elodázása Dél számára majdnem minden pénzt megér. Ugyanígy retteg az észak-koreai rendszer összeomlásától, és főleg az azt óhatatlanul követő káosztól a két közeli nagyhatalom, Kína és Oroszország is, ezért nincs esélye a BT-ben még a gyenge határozati javaslat elfogadásának sem.
Nem mintha egy ilyen dokumentum bármit is változtatna a helyzeten. Legjobb lenne talán megfogadni William M. Arkin amerikai biztonsági és katonai elemzőnek a The Washington Postban közzétett tanácsát, és figyelembe se venni Észak-Koreát, kiszorítani a lapok címoldaláról a rakétakísérletekről szóló híreket, keserű mosollyal megrázni a fejünket, hogy egy ilyen barátságtalan lépést következmények nélkül megúszhat Phenjan – aztán kidolgozni a stratégiát arra, hogyan lehetne elérni a kelet-európaihoz hasonló rendszerváltozást Észak-Koreában. Aztán hagyni, hadd féljen Kim Dzsong Il.
Medgyesi Csilla
rovatvezető
