Papp László Tamás 2006. július 6. 08:18
Egy szekuláris állam nem tehet különbséget laikus, profán rendezvényszervezés és felekezeti szolgáltatás között. Nem mondhatja, hogy az egyiket közteherrel sújtom, a másikat adómentességgel jutalmazom.
Ha valaki szervezett már esküvőt, keresztelőt, barmicvót vagy temetést, az első dolog, amire rájön, hogy nem olcsó mulatság. Nem kevés pénzbe van a mennyasszonyi ruha kölcsönzése, a meghívók kinyomtatása éppúgy, mint a koporsó, sírkő és ravatalozás, nemkülönben a vőfély, az örömteli – vagy szomorú – pillanatokat megörökítő fotós, operatőr tiszteletdíja, a virágcsokrok, koszorúk ára, a lakodalom/tor horribilis cechjéről nem is beszélve.
Magától értődik, hogy valamennyi felsorolt szolgáltatás adóköteles. Kivéve a fenti rendezvényekkel együtt járó rituálékat. Mert a pap, a lelkész, a rabbi nem ad számlát. De naivitás lenne elhinni, hogy a felekezetek ingyen csinálnák. Mindenki tudja: attól, hogy nincs kifüggesztve a szertartás levezetésének díjszabása, az még fizetős. Az orvoshoz hasonlóan itt zsebbe csúsztatják a spirituális partiszervíz bankjegyekben materializálódó ellenértékét.
Nincs ezzel semmi baj. De egy szekuláris állam nem tehet különbséget laikus, profán rendezvényszervezés (pl. a vőfély) és felekezeti szolgáltatás között. Nem mondhatja, hogy az egyiket közteherrel sújtom, a másikat adómentességgel jutalmazom. Bajosan értelmezhető hát a Magyar Nemzet alcímében világgá kiáltott „egyházellenes támadás”-ként az MSZP Hívő Tagozatának a családi ünnepek egyházi részének számlakötelessé tételére irányuló javaslata.
Kétségtelen, a jelenlegi rendszer haszonélvezői számára fájó pontra tapintottak a tervezet összeállítói. Mert a hálapénz, az illegális foglalkoztatás és a számlagyárak után közvetlenül ez a befeketülő árnyalatokban játszó szürkegazdaság legnagyobb része. Hogy az egyházak intézményrendszerébe ily módon, APEH-revizoroktól nem zavartatva beáramló pénz hova tűnik, miként osztják szét, kiknek a zsebébe vándorol, arról halványlila gőze sem lehet kívülállónak.
Aligha csodálkozhatunk rajta, hogy az állami tőgyről lecuppanni nemigen akaródzó történelmi egyházak nem fognak tapsikolni a kezdeményezés törvényerőre emelkedésekor. (És nyilván teljes erőbedobással próbálják addig is megfúrni) Az új szisztémában ugyanis jóval pontosabb képet alkothatnánk a felekezetek költségvetési támogatáson kívüli bevételeiről. Kiderülne, valóban olyan nagy szükségük van-e valamennyiünk adóforintjaira, ahogy ők állítják, s gazdálkodásuk hatóságilag kontrollálható lenne.
Nem is beszélve arról, hogy vajon mennyire tekinthető erkölcsösnek, hogy egyházaink sok milliárdot vesznek fel az államtól hitéleti működés támogatása címszó alatt. Ugyanakkor szinte minden igénybe vehető szolgáltatásukat kőkemény piaci áron nyújtják. Keresztelőtől első áldozáson – barmicvón – át, esküvőn keresztül a temetésig. Hivatalosan persze a szakrális rituálék térítésmentesek, de informális ráutaló magatartással nagyon is elvárják a megszentelt csúszópénzt.
A katolikus egyház – akárcsak a protestáns felekezetek és zsidó hitközségek – a pártállami érában megszokták azt a kényelmes helyzetet, miszerint a hívők adómentes lesápolásával párhuzamosan állam erszényéből is dől a lóvé.
A lelkiismereti szabadság nem azt jelenti, hogy a vallásosaknak jár hitükből adódó rítusokra az állami pénz és köztehermentesség, az ateistáknak pedig nem. Sokkal inkább azt, hogy nekik is joguk van követőket toborozni az eszmék szabadpiacán. A polgári anyakönyvezés, házasságkötés, köztemetés ma is ingyenes. Ha valaki ezen felül extra szolgáltatást (operatőr, zenekar, vőfély, pap) kíván, pengesse ki adóvonzatával egyetemben. A felekezeti esketés nem törvényi előírás vagy közcélú aktus, hanem szabad választás, miért járna hát adómentesen?
Ha viszont ragaszkodnak hozzá, akkor nyilván az ellen sem lenne kifogásuk, hogy a Meleg és Leszbikus Esküvőszervező Klub megfelelő díjért, adómentes szertartás keretében adja össze a hivatalosan nem házasodható egynemű párokat. Máskülönben olyan balsejtelmünk támadna, hogy itt valakik feudális privilégiumokat élveznek.
Demokráciában alapjog a vallásszabadság. Mint ahogy szabály az is, hogy nem lehetnek a közteherviselés alól kibúvó szent tehenek. Az nem megy, hogy amikor állampolgári kötelességeinkre emlékeztetnek, akkor sikoltozni kezdünk, mondván, itt az ávós terror.
A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A Hírszerző fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.
