Népszabadság * Dunai Péter * 2006. július 6.
Miért beszélnek manapság Irán-Észak-Korea veszélytengelyről? Mert mindkét ország az elmúlt évtizedekben hasonló fejlesztési irányt vett: 1. Atomfegyverekhez jutni (ez Észak-Korea esetében befejezett tény, Iránnál csak megalapozott feltételezés). 2. Az atomfegyverekhez megteremteni a célba juttató eszközöket, azok közül is a legolcsóbbat, a ballisztikus (közép-, nagy hatótávolságú) rakétát. Mindkét ország évtizedek óta tudósok (hazaiak és a Szovjetunió öszszeomlása után kelet-európai, volt szovjetunióbeli „vendégek”) ezreit foglalkoztatja atomiparában, rakétaiparában. Mindkét ország öntörvényű, agresszív külpolitikát folytat, nem tartja magát a nemzetközi szerződésekhez, belső rendszere az elnyomáson alapul, diktatórikus, szélsőséges, antidemokratikus.
A nyugtalanító: a világ kénytelen versenyt futni az idővel. Minél később oldják meg a problémát, Irán és Észak-Korea annál pontosabb, messzebbre repülő halálos fegyvereket, rakétákat fejleszt ki, amelyekre egyébként nemcsak atom-, hanem más tömegpusztító, biológiai, vegyi vagy akár hagyományos robbanófejet is szerelhetnek. Mind Iránt, mind Észak-Koreát rakétatechnológiát, elemeket szállító, a közvetlen fejlesztésben részt nem vevő országok (például Fehéroroszország, Spanyolország, Ukrajna) „szürkezónája” támogatta-támogatja – elsődlegesen profitérdekekből.
Az ős, az iráni és az észak-koreai rakétaipar kiinduló bázisa a szovjet-orosz (még a második világháborús német V-2 tervekre visszavezethető) Scud rakéta, amelynek különféle változatai 150-800 kilométeres hatótávolságúak. Kiszivárogtatott titkosszolgálati jelentések szerint Irán és Észak-Korea között a rakétafejlesztésben szoros kereskedelmi-műszaki fejlesztési együttműködés alakult ki. Észak-Korea például darabonként 10 millió dollárért (egy használt vadászgép áráért) a kilencvenes évek elején kifejlesztett Nodong mintájú, 1300 kilométeres hatótávolságú rakétákat adott el 2003-ban Teheránnak, amelyet ott „örökbe fogadtak” és továbbfejlesztettek. Ezek hasonlítanak a Shahab- 3-asokhoz, amelyek hatótávolsága (1300-1500 km) nagyjából ugyanaz.
Csendestársként az Iránnal és Észak-Koreával szemben a Nyugaténál jóval megengedőbb politikájú két nagyhatalom, Kína és Oroszország is kapcsolódik a rakétaprogramokhoz. A Ted Turner (CNN) és Sam Nunn amerikai szenátor (hosszú ideig a szenátus katonai bizottságának vezetője) nevével fémjelzett tekintélyes, és amerikai kormánykörökből jól informált NTI beszámol róla, hogy 2003 júliusában Kína és Észak-Korea egyezteti erőfeszítéseit az iráni rakéta- és tömegpusztító eszközök fejlesztésének támogatásában.
2006 júliusában Irán nagy valószínűséggel rendelkezik olyan rakétákkal, amelyek elérhetik akár Kelet-Közép-Európát, Izraelt, Észak-Korea pedig fenyegeti Japánt, Alaszkát, Oroszország távol-keleti nagyvárosait, Kína jelentős részét, beleértve Pekinget, továbbá Tajvant, a Fülöp-szigeteket, Thaiföldet, Malajziát, Indonéziát, Ausztrália északi részét, a csendes-óceáni szigeteket. Az iráni és az észak-koreai rakétafenyegetés felgyorsította az Egyesült Államok erőfeszítéseit, hogy a földrajzilag kedvező helyzetű kelet-közép-európai szövetségeseivel ismét tárgyaljon a rakétavédelmi rendszerhez való csatlakozásról. Korábban az iráni rakéták elleni védelem szempontjából igen kedvező földrajzi fekvésű Magyarországgal is folytak előzetes, puhatolózó megbeszélések, értesülésünk szerint Washington ezúttal ejtette Budapestet, és Prágával, illetve Varsóval tárgyal.
