NOL * Népszabadság Online * 2006. június 30.
A Gázai övezet elleni izraeli katonai akció első halálos áldozata Mohammed Abdel Al, az Iszlám Dzsihád nevű palesztin fegyveres szervezet egyik vezetője.
A palesztin fegyveres szervezet vezetőségének tagja pénteken reggel egy izraeli légitámadásban kapott halálos sebet. Röviddel a Rafah ellen végrehajtott légitámadás után, kórházban halt bele sérüléseibe.
Az izraeli légierő péntek hajnalban mért csapást mért több gázai célpontra, köztük a belügyminisztérium épületére, amelyben jelentékeny kárt és tüzet okozott, de annak a támadásoknak nincsenek sérültjei – közölték palesztin szemtanúk és biztonsági források.
Izraeli rakéták csapódtak be Mahmúd Abbász palesztin elnök Fatah pártjának gázai irodáiba is és a Hamász egyik kiképzőtáborára a városon kívül.
Az izraeli hadsereg szóvivője megerősítette, hogy a légierő támadást intézett a palesztin belügyminisztérium ellen, mert azt a Hamász tisztségviselői úgymond „Izrael-ellenes támadások tervezésére használták”. Palesztin biztonsági források közlése szerint az egyik rakéta egyenesen Szaid Szajjám palesztin belügyminiszter, a Hamász egyik vezetőjének irodájába csapódott.
Izrael az elmúlt napokban tucatnyi légicsapást intézett gázai övezetbeli palesztin célpontok ellen egy nagyobb offenzíva keretében, melynek célja egy vasárnap elrabolt izraeli katona kiszabadítása.
Palesztin források szerint ugyancsak péntek hajnalban izraeli katonák tűzpárbajt vívtak palesztin fegyveresekkel a Gázai övezet északi részén. Az izraeli hadsereg viszont tagadta, hogy katonái fegyveres összetűzésbe keveredtek volna izraeli katonákkal, vagy hogy egyáltalán beléptek volna az övezet északi részébe.
Súlyos a humanitárius helyzet
Gáza három napra van egy súlyos humanitárius válságtól, amennyiben Izrael nem állítja vissza azonnal az üzemanyag- és villanyellátást a sűrűn lakott területen – közölte csütörtökön Jan Egeland, az ENSZ-főtitkár emberiességi ügyekben illetékes helyettese. Emlékeztetett, hogy a Gázai övezetben mintegy 130 kútból elektromos szivattyúval emelik ki a vizet, egy részük pedig gázolajjal működik, amelyet Izrael négy napja nem enged be az övezetbe. A palesztinok üzemanyag-tartalékai három napra elegendőek. A Gázai övezet 1,4 milliónyi lakossága mintegy felét gyerekek teszik ki.
Mubarak: a Hamász bizonyos feltételek mellett szabadon engedné az elrabolt izraeli katonát
Hoszni Mubarak egyiptomi elnök szerint a Hamász feltételesen beleegyezett a palesztin fegyveresek által elrabolt izraeli katona szabadon engedésébe – jelentette az al-Ahram című egyiptomi újság pénteken. A vezető egyiptomi lapban megjelent interjúban Mubarak azonban azt is elmondta, hogy Izraellel még nem sikerült megállapodni erről.
„Voltak egyiptomi tárgyalások, Hamász-vezetőkkel is, melyek eredményeként a Hamász beleegyezett abba, hogy a lehető leghamarabb átadja az izraeli katonát, az eszkalációt elkerülendő” – mondta Mubarak az egyiptomi újságnak. „De idáig nem jött létre megállapodás az izraeli féllel az ügyben” – tette hozzá az egyiptomi elnök.
Mubarak azt mondta, hogy arra kérte Ehud Olmert izraeli miniszterelnököt, „ne siessen a gázai katonai öffenzívával, és adjon további időt az elrabolt katona ügyének békés megoldására”.
(forrás: MTI)

