Népszabadság * Szászi Júlia * 2006. június 27.
Kurtág György és Márta két pasztorált adott elő a búcsúztatón Kép: Elisabeth Schwindl A kortárs zeneművészet kiemelkedő képviselőjét vesztette el a világ, barátai pedig minden iránt nyitott, bölcs, remek humorú, néha mégis depreszszióra hajló, nehéz életutat bejárt férfiút gyászolnak. Sokszínű kép bontakozott ki azokból a beszédekből, amelyekben az osztrák és a magyar kulturális élet vezető képviselői, muzsikuskollégái, Németországból érkezett barátai Ligeti György bécsi, hamvasztás előtti búcsúztatásán a 83 éves korában elhunyt zeneszerző előtt tisztelegtek.
A bécsi központi temető ravatalozójában a koporsót elborító koszorúk feliratai is jelezték: Ligetit Magyarország és a neki – és feleségének, fiának – ötven éve otthont adó Ausztria éppúgy magáénak tekinti, mint ahogy büszke rá Németország, ahol – Kölnben – Karlheinz Stockhausennel dolgozott, majd megismerkedett Pierre Boulezzel, hogy azután évekig éljen Hamburgban.
Képgaléria: Ligeti György temetése
Az erdélyi születésű Ligeti életének nagyobb részét nem Magyarországon töltötte. A búcsúztatón elmondott beszédében Hiller István magyar kulturális miniszter arra is kitért, hogy Ligeti sorsának legnagyobb megpróbáltatásait, a holokausztot és az 1956-os forradalmat azonban Magyarországon élte át. – A Magyar Köztársaság minisztereként kötelességem beszélni erről, nem hallgatható el, hogy Ligeti György Magyarországon szerezte a legnagyobb traumákat – fogalmazott Hiller, s emlékeztetett arra, hogy a nácik megölték apját és fivérét. Az újabb diktatúra végképp arra késztette, hogy minden politikai kompromisszumot megvető, független és csakis saját meggyőződésére alapozó művész legyen. 1956-ban menekült el Magyarországról. Kozmopolita művésszé vált, akit otthona ugyan Bécshez kötött, de Németországban is sok időt töltött – s mégis magyarnak vallotta magát. Legutóbb öt éve járt Magyarországon. 2003-ban, amikor Kossuth-díjat kapott, már beteg volt, ám mindvégig figyelemmel kísérte a magyar zenei életet.
Zenéje a bartóki örökségre éppúgy alapozott, mint az erdélyi gyökerekre, majd számos különféle hatást egyesített. Mindezt a maga kísérletező, sehová be nem sorolható módján. „Nincs a modern zenének olyan képviselője, aki ne ismerné, nincs olyan akadémia, ahol ne tanított volna” – mondta Hiller, hogy azután mondandóját így összegezze: Ligeti György, akit Bécsben, nem messze Beethoven és Schubert sírjától helyeznek örök nyugalomra, a XX. század egyik legnagyobb magyar zeneszerzője volt.
Franz Morak, az osztrák kancellári hivatal kulturális államtitkára ausztriai megbecsültségéről beszélt, amit már 1990-ben kifejezésre juttatott a legmagasabb osztrák állami kitüntetés. Ligeti művei Ausztriában jelen vannak – legyen az a salzburgi fesztivál, avagy valamilyen kortárs zenei rendezvény, a Wien Modern vagy a fiatalok fesztiválja.
Ligeti különleges emberi kvalitásairól, soha nem szűnő érdeklődéséről és kíváncsiságáról, nagyvonalúságáról, amely szigorral is párosult, Németországból érkezett barátai beszéltek. Tőlük – és Friedrich Cerha osztrák zeneszerzőtől – tudhatták meg a jelenlévők, milyen fontos volt számára a természettudomány. A müncheni Gerhard Neuweiler, akivel egy, a berlini Tudományos Kollégiumtól kapott ösztöndíj kapcsán kötött barátságot, kapcsolatuk kialakulására is emlékezett, arra, hogyan vált Ligeti sajátos humora, bölcsessége és kiapadhatatlan kíváncsisága számára szinte nélkülözhetetlenné, s hogyan némította el azután a betegség ezt a mindig kérdező, véleményét mindig megformáló férfiút.
Friedrich Cerha, a muzsikuskolléga felvázolta Ligeti zenei pályáját, a kezdetet, a szeriális zenét kritizáló hangfelület-elméletet, amelynek alkalmazásával a csöndes nyugalmat és gyötrelmes mozgást egyesítő hangzást ért el. Cerha nagy érdemeként beszélt arról, hogy semmihez nem alkalmazkodott, avantgárd stílusjegyeket használt, de azt is saját módján, így stílusa sehova sem sorolható. Ami pedig egyetlen operáját, a Le Grand Macabre-t illeti, Cerha elmesélte: Ligetinek volt egy, csak a képzeletében létező saját „országa”, amelyet Kilviriának nevezett, s ahol saját, kitalált nyelvén lehetett csak szót érteni. Ez is benne van ebben a világsikerű operában, s ez is hozzá tartozik sokszínű egyéniségéhez.
A búcsúztatón Kurtág György és Márta két pasztorált adott elő. Délután a szertartás a Musikvereinben folyatódott: itt kedves munkatársa, Pierre-Laurent Aimard adott elő zongorán Ligeti-műveket, fellépett a Schönberg kórus, és felcsendült a Zenei szertartás száz metronómra.
Ligeti György hamvait egy későbbi időpontban helyezik el a Bécs város által adományozott díszsírhelyen.
Bécs, 2006. június 26.
