Könyv
Adósság. Ilyen főbűn ugyan nincs, a hét főbűn közé – nem is értem, miért – nem fért be, ám ha lehet, kérem, utólag vétessék föl ezt is, mert adósunk marad az Ulpius-ház legújabb, hétszerzős antológiája, a Főbűnösök. Hét szerzőt, hét novellát, elbeszélést ígér a könyv, ám jó, ha ötöt kapunk. Szerzőből is, írásból is.
Pedig jó gondolat, hogy kiosztja a kiadó a bűnöket, írjon a falánkságról Orbán János Dénes (Hallal és kenyérrel), a hiúságról Karafiáth Orsolya (Hatóidő), a haragról Gerlóczy Márton (Az egy pete), a bujaságról Tisza Kata (Az első közös hat pohár), az irigységről Ficsku Pál (Szinglikék), a lustaságról Hazai Attila (Lustaság mostanság) és a fösvénységről Szabó Stein Imre (Pontos idő). Csak nem biztos, hogy minden esetben azokra rótták a bűnöket, akik bírják annak súlyát.
Orbán János Dénes lendületes írással fordítja ki a világot, megmutatja annak abszurd oldalát, a halas burgert faló országvezér alakjával megrajzolja a magyar társadalom karikatúráját. Főhőse Kis Jé miniszterelnök-jelölt alighanem azért nem hordja a neve végén a zust, mert ezt a világot Kis Jéként is megváltja: „Kis Jé nem ártott senkinek, hanem megváltotta választott népét, mégpedig csodával váltotta meg, ahogy illik.”
Karafiáth Orsolya költő olyan mérhetetlen részletességgel indít tisztálkodási és étkezési szokásaival, hogy már-már az érdektelenségbe hajszolja készülő regényének mondatait, aztán a kilencedik oldalon (a könyvben 41.) eljut Lajosig, és megnyeri magának a folytatást: „Meg kell nyújtani a jó éveket. Néha egy-egy kocka hetvenszázalékos étcsoki persze belefér, de ez nagy luxus, a boldogság pillanataira tartalékolom, szóval tényleg ritkán eszem. Helyette aszalt gyümölcsök, almachips, friss gyümölcs. Imádom az epret. Lajos is szerette. Mindegy.”
Gerlóczy Márton egy ikerpár egymásra találásának tragédiáját próbálja megírni, nem sok sikerrel, ráadásul az ilyen, és ehhez hasonló mondatok miatt azonnali továbblapozásra kényszeríti az olvasót: „Néha persze úgy estefelé a hálóterem ágyaira le-lehuppan a szomorúság, midőn az otthonra lelő gyermek rémülettel gondol a tábor közelgő végére. Ilyenkor a lepedők alatt, mikor boldog együttlétben versenymaszturbálásra kél a sok kisfiú – és megmutogatják egymásnak legújabb tetoválásaikat, vagy mikor a testük különböző pontjain bevérzett hegeikkel kelnek a dicsekvés versenyére -, ilyenkor szabadul el az öröm, mely a honvágy torokszorító szemébe vágja szürke ceruzáját.”
Lapozzunk hát nagyot, és ne is veszítsük el lapozási kedvünket, mert újabb harmincöt oldalnyi, helykitöltő betűrengeteg után rábukkanhatunk azért némi irodalomra is: Ficsku Pál ugyan hángérien tarantínósra veszi novelláját, mely tagolása miatt nem is mindig követhető elsőre, de húzása van legalább a gondolatnak, értelme a szónak, szaga a térnek és időnek. Három nyolcvanéves férfi legendája ez: „Nappal veszekedtek, meg hörögtek, mindannyian asztmások voltak, este meg milliomosoztak. Ide ültek a bárpulthoz, ahol maga is ül, nézték a tévét, és írták, ki mennyit nyer.”
Hazai Attila trükkös író. A lustaságról szóló írását lusta ember aligha olvashatja, mivel erős akarat és kitartás kell ahhoz, mire kiderül, hogy az írás hősei valóban lusták, és éppen annyira infantilisak, hogy az épeszűség határán létező alakoknak képzeljük őket, amint éppen a lustaságról értekeznek: „A jóravaló restség jelentheti azt, hogy valami kellemes, pozitív, üdvözítő dolgot lustaságból nem teszünk meg.”
Az antológia nyertese és vesztese Szabó Stein Imre. Kevesen emlékeznek arra, hogy irodalommal kezdett ő valaha, és csak négy évre lett kereskedelmi tévés szóvivő. Nyertes azért, mert írása visszatérés az irodalomhoz, vesztes pedig azért, mert ebben az antológiában kell kitűnnie. Szabó Stein stílusából érezni, hogy Shakespeare-fordítóval van dolgunk, mondatai jambusba futnak olykor, ám a világ, amit teremt, olyan erős és egyedi, hogy reményt ad arra, helye van az irodalomban a rövidebb műfajoknak. Novellája a holokauszt előtti napok képzelt naplója: „Én nem megyek, nincs az az isten, hogy én a saját országomban szökögessek! Fenti kitörésem előtt fenséges nagybátyám, Gyula osztotta meg velünk híreit, mert ő oly alapos és mindünknél mélyebbre merít. Ő már pontosan látja, hogy innét a zsidókat tótágast állni viszik a pokol tornácára.”
Főbűnösök
Ulpius-ház, 2006,
231 oldal, 2680 forint
F. Tóth Benedek
