Zsebtükör
Olvastam, hogy a török tévéből – nyilván a közszolgálatiból – ki akarják tiltani Malackát.
Más szóval, malackátlanítani szándékoznak a Micimackót, nehogy igaz hitű, az egyre szigorodó iszlámban fölnevelkedő gyerekek megszeressék a tisztátalan állatot, amely Allah előtt csöppet sem kedves, ámbár Allah és Mohamed aligha olvasta a Micimackót, kritikai észrevételük nem maradt fenn, ráadásul nem a disznók, csupán azok elfogyasztása ellen emelték föl tiltó ujjukat, hasonlóan higiénés okokból, mint a zsidók istene.
Malacka védelmében föl lehetne hozni, hogy akit vagy amit megszeretünk, azt kisebb valószínűséggel gyilkoljuk és fogyasztjuk el, mint a szívünknek nem kedves élőlényeket. De ez gyönge lábakon álló érv, hiszen az áfonyás őzpörkölt élvezetétől sem tántorított el még senkit Bambi vagy Öreg néni őzikéje.
A lényeg különben is maga a tiltás és a kirekesztés. E nélkül sem egyházi, sem világi hatalom nem létezhet, végtére a hatalom, amely mindenkit a keblére ölel, senkiben sem ébreszt félelmet, következésképpen nem is hatalom. Csak afféle mese. Ellenségkép nélkül az emberek elkanászodnak, és elkezdenek mindenféléket gondolni. Disznók esetében például azt, hogy időközben föltalálták a frizsidert, ami a húsokat melegebb éghajlaton is meglepően sokáig ehetően tartja. A kergemarhakór vagy a madárinfluenza rémképe egészen igaz hitűeket is a malachús élvezetéhez vezethet, onnan csak egy lépés a fátyol nélküli nő, az iszákos mohamedán férfi, az igaz hit kiterjesztése zsidókra és keresztényekre, az iszlám feloldódása a globális katyvaszban.
Ha jobban meggondolom, a török illetékeseknek igazuk van, és nemcsak Malacka miatt. A Micimackó egyre tűrhetetlenebb történet. Nem készít föl az életre, mint minden valamire való mese. Nemcsak disznókat legitimál, hanem azt a képzetet kelti, mintha a legkülönfélébb, jöttment elemekkel együtt lehetne élni. Nemcsak a gonosz tengelye hiányzik belőle, hanem egyáltalán a Gonosz – egy boszorkány, egy sárkány -, amelynek ellenében győzhet a Jó, a Szegény, a Legkisebb, szóval mindenki, akinek győznie kéne, de csak a mesékben szokott.
Azon sem csodálkoznék, ha valamelyik magyar szittyakürtös lap, jobbnál is jobbik mozgalom fölemelné szavát a Százholdas Pagony és csatolt részei ellen, ahol például ismeretlen fogalom a hazafiasság. A gyanús származású lakók között fölvetődnek ugyan ellentétek, sőt mindegyikükről kiderül, hogy nem egy jellemóriás. Ki mohó, ki gyáva, ki féktelen, ki ostoba, ki ravaszul sértődékeny vagy beképzelt, mégis elfogadják egymást, ami teljesen életszerűtlen. Vezetőjük, Róbert Gedeon egy normális választással sohasem kerülne uralomra, arról nem beszélve, hogy feladatára alkalmatlan: karizmája, hatalom és/vagy pénzéhsége nulla. Ráadásul nemhogy kellő mennyiségű lakást nem építtet a népnek, de a folyamatos méz-, répa- vagy csukamájolaj-ellátást is képtelen megszervezni. Még sincsenek félpályás útelzárások, folyamatos sípolások, kerepelések, hülyézések, Róbert Gida egy hontalan útlevelet se kap, hogy menjen, ahová akar, csak ott ne rontsa a levegőt.
ű
Még jó, hogy a Micimackóval andalított fiatalságnak idővel benő a feje lágya. Átvált a háborús és akciófilmekre; számítógépes játékokon nemcsak általános emberalakokra, hanem kiválasztott népcsoportokra lövöldözik; később ráébred, hogy ugyanez szavakkal, sőt fegyverekkel is megtehető, akár egyházi segédlettel.
A malackátlanítás csak az első lépés, hogy a világ jobb és érthetőbb legyen.
R. Székely Julianna
főmunkatárs
