A lány gyönyörű, igazi mesés keleti szépség
A lány gyönyörű, igazi mesés keleti szépség. Csak bámulom a fotóját, és remélem, hogy nem igaz. „Megölték. Kivégezték. Tizenhét éves volt. Iránban halálbüntetés jár a paráználkodásért” – bizonygatja a férfi, majd lapoz az albumban. Újságkivágások következnek, majd iszonyú fényképek nyilvános akasztásokról, megkövezésekről. Mind a teheráni hatalom kegyetlenségét illusztrálja. Az egyik iráni emigráns ellenzéki szervezet aktivistája a berlini utcán gyűjt aláírásokat meg pénzadományokat, és hisz abban, hogy nyugati támogatással megdönthetik a rendszert.
Az iráni futballválogatott persze a legkevésbé sem tehet semmiről – az ötvenes évek magyar aranycsapatán sem lehetett számon kérni a Rákosi-rendszert -, világbajnoki szereplése mégis felkavarta Németországot. Eddigi két mérkőzésük előtt tüntetéseket tartottak vezető politikusok részvételével, tiltakozásul az atomprogram és Ahmedinedzsad elnök Izraelnek szóló fenyegetései ellen. Ma Angola ellen játszik a csapat Lipcsében, az egyetlen vb-helyszínen, amely az újraegyesítés előtt az NDK-hoz tartozott; hírek szerint demonstrációra készülnek a helyi neonácik is, csakhogy ők éppen a rokonszenvüket akarják kifejezni Teherán és az állami szintre emelt antiszemitizmus iránt.
A mai lesz az irániak utolsó vb-fellépése, ez már a második vesztes találkozójuk után kiderült. Ezzel akaratlanul is nagy szívességet tettek a német kormánynak, ha ugyanis továbbjutnak, Ahmedinedzsad a csapat után jön, hogy élőben nézze meg a nyolcaddöntőt, Berlin pedig nem tudta volna jogszerűen megakadályozni a hívatlan vendég látogatását. De hát, hála a portugál és a mexikói győzelemnek, az utazás nem időszerű; az elnök marad, az iráni válogatott holnap indulhat haza – a diplomáciai bonyodalom elmarad.
Az ellenzéki aktivista diplomatikusan nem árulja el, hogy szurkolt-e a csapatnak, amely a diktatúra propagandaeszköze, viszont mégiscsak a nemzeti együttes. Amúgy sem lehet könnyű az emigrációban a vágyakat összeegyeztetni a realitásokkal, egyszerre elutasítani az Irán elleni katonai csapást és a teheráni rezsimnek tett mindennemű nyugati engedményt. „De ha az amerikaiak ki nem bombázzák őket, akkor hatalmon maradnak”- vetem közbe. „Dehogy, békésen is meg lehet dönteni a rendszert. Itt is sikerült” – válaszolja a férfi, és a fejével arrafelé int, amerre Kelet-Berlint, az egykori NDK fővárosát sejti. Szomorúan mosolyog, a kezében a szörnyűségek fotóalbumát szorongatja. Én meg még mindig a perzsa lány fényképét látom magam előtt, és szeretném azt hinni, hogy csak szánalmat akar kelteni vele. Hogy mégse igaz.
Bártfai Gergely
főmunkatárs jelenti Berlinből
