Valahogy úgy képzelje el, mintha 1920-ban is akadt volna egy politikai publicista, aki előbb Horthy, majd Gömbös apologétájának csap fel, aztán (megtapasztalva működésüket) kiábrándul belőlük
Tudom, Uram, hogy nincs évfordulója sem születésének, sem halálának, mégis okom van e levél megírására. Az a helyzet ugyanis, hogy megint akadt politikai életünkben egy Rupert Rezső-szerű figura. Valahogy úgy képzelje el, mintha 1920-ban is akadt volna egy politikai publicista, aki előbb Horthy, majd Gömbös apologétájának csap fel, aztán (megtapasztalva működésüket) kiábrándul belőlük, s akkor meg a hozzájuk fűződő illúziók elvesztéséről kezd cikkeket írni. Hogy mi vár az ilyen exjobboldalira, ha ráadásul a radikális szélsőjobb ellen is föllép, ha a Landau-gyilkosság kapcsán képes kijelenteni, hogy „ez az eset nem elszigetelt, itt egy egész szisztémát méltóztatnak látni”, ha kínosan precíz diagnózist állít fel, miszerint „minden feltétel adva van, hogy a vörös rém nálunk többé ne üthesse fel a fejét. Ennek ellenére bizonyos politikusok még mindig a bolsevizmust és a forradalmat festik a falra, mert azt a hatalmi rendszert, mely érdekeiknek és kívánságaiknak a legjobban megfelel, továbbra is fenn akarják tartani. Szenvedélyes jelszavakkal el akarják terelni a tömeg figyelmét más kérdésekről, aminők például földreform és demokratikus intézmények”, s ha ehhez idehaza nem talál fórumot, ezt a Neue Freie Pressében is képes publikálni – azt már a saját történetéből is tudhatja. Mindenekelőtt lehazaárulózzák, s ha emiatt pert indít, a jobboldali sajtó címoldalon közli, mi hangzott el Önről a tárgyaláson: „Rupert a külföld előtt súlyosabbá tette Magyarország helyzetét! Nem hazaáruló-e, aki olyan politikai magatartást tanusít, mint Rupert?” Megkülönböztetett módon gyűlölik, mert (mint az Ébredők ügyvédje mondja): „Bizonyítani tudom, hogy a választásokat megelőzően Rupert Rezső volt Magyarországon a leghangosabb antiszemita.” Sőt még 1920. február 26-i beszédében is hithű jobboldalinak mutatkozott: „A destrukció, a rombolás politikájáért a városok a felelősek. Ma már ugyan kissé kigyógyultak ebből a politikából, de keserű tapasztalatok árán megtanultuk, hogy megint jöhet idő, amikor a városok nem tudnak velünk a keresztény és nemzeti politikában tovább haladni, amelyet mi ebben az országban örökös kurzusnak kivánunk.”
Az örökös kurzus hívét azonban egy Szappanos nevű különítményes (mint a Bécsi Magyar Újság és egyedül csak az, megírta): „Az Erzsébet Szálló előtt fejébe verte a veszprémi ügyvéd honatyának a legsúlyosabb s épp ezért leghathatósabb argumentumot a kurzus egyedül üdvözítő volta ellen: a Horthy-bunkót. Olyan ütés volt az, amelytől annak, aki kapta, nem nyílt meg a feje, de kinyílt a szeme. Rupertnek azóta nemcsak a szeme nyílt ki, hanem a szája is.” Publikációs lehetőségei hirtelen megfogyatkoztak. „Kezembe nyomták egy budapesti, ún. keresztény újságnak a kefelevonatát, amely megtámad engem, hogy én azért interpellálok, mert megfizettek a zsidók – panaszolta a T. Házban. – Én azzal vezettem be politikai szereplésemet – tette hozzá -, hogy mikor Bécsben kétmillió korona fenntartási összeget vettem igénybe, ezt a pénzt, amikor itthon már rendelkeztem a vagyonom felett, első dolgom volt visszaküldeni. Azt hittem, ilyen módon becsület dolgában eléggé vértezve leszek az ellen, hogy ilyen aljas támadások érhessenek.” Ám ehelyett: „Amikor nyilatkozatot adtam ki a lapokban, tiltakozást az ellen, hogy két lelkiismeretlen újság piszkos lábbal taposott a közvélemény előtt, a cenzúra egyszerűen nem engedte, hogy ezt a nyilatkozatot leadják.”
Mindennek ellenére 1922-ben az emigráció szemére vetette, hogy az a kurzus mundérját nem ismeri el a magáénak, azaz fütyül az elvre, miszerint „kifelé meg kell őriznünk az egységet”. Erre hördült fel Jászi Oszkár: „Rupert Rezső nem gondolta végig, hogy mit mond, mert ha végiggondolta volna, alighanem visszaborzad olyan következtetésektől, hogy például Francia-Kiss közelebb áll Ruperthez, mint Eduard Bernstein, vagy Héjjas Iván közelebb áll hozzá, mint Anatole France, hogy Horthy közelebb áll hozzá, mint Maynard Keynes. Legyen szabad egy olyan férfiú tekintélyére hivatkozni, akinek hazafisága még a kurzus előtt is vitán felül áll. Nos, Széchenyi István ezt tanította: aki a haza mocskait palástolja, a haza fénypontjait piszkolja be.” Hiába – azért a jobboldal Önnel szemben már bármit megengedhető eljárásnak tartott. Új pártja például gyűlést tartott Kiskunfélegyházán. A Nép tudósítása szerint „amikor a választók megtudták, hogy Rupert Rezső is megjelenik az úgynevezett Reformpárt zászlóbontásán, a felháborodás teljes erővel tört ki. – Gyáva pesti zsidók – röpköd a levegőben. Véres verekedés keletkezik, öklök és botok emelkednek. Ezek után aligha lesz kedve a Reformpártnak Félegyházán újra gyűlést tartani.” Maradt hát cikkek írása a liberális Esti Kurírba, míg csak 1935-ben, Bajcsy-Zsilinszky pártjának mandátumával ismét be nem került a T. Házba, ám a jobboldali múltra megint csak szégyent hozott: 1938. május 3-án például ilyet talált mondani: „A munkásság 20 év előtt sem törekedett a társadalmi és állami rend felforgatására, sőt nem törekedett erre 1919-ben sem. Ha a munkásság olyan veszedelmes lett volna, belőlünk, az úri osztályból egy porcika se marad meg. (…) A szociáldemokrácia, nem hiába van a nevében demokrácia, a fejlődésnek a tökéletesség felé vezető útja és a végső eredmény, melyet el lehet érni a társadalomban, a demokratikus berendezkedés.” A zsidótörvényekről épp úgy beszélt, mint régen a fehér terrorról: „Ez a nagy nemzeti felbuzdulás, ez a nagy gyűlölethullám azért van, hogy más alkotmányos kérdésekről, szociálpolitikai szükségletekről eltereljék vele a figyelmet.”
1945-ben még tagja lett a nemzetgyűlésnek, s mire használta ezt: kiállt az üldözöttekért. Írt a miniszterelnöknek: „Kérlek, tereld vissza az egész bosszúakciót a bosszúmentes józanság, igazság és igaz hazafiság keretei közé. És nagyon vigyázzatok, mert nemcsak a rendelet, hanem a tények szerint is – úgy látszik – vagyonra megy az egész játék. Mint hallom, a nincstelenekkel szinte senki nem törődik.” Ennek eredménye nem, csak következményei lettek: Rákosiék követelésére a Polgári Demokrata Párt kizárta, később ki is telepítették. És én mégis azt remélem, Uram, hogy az Ön sorsából a magához hasonlók nem fognak okulni, a baloldal viszont megtanulja végre becsülni a Rupert Rezsőket.
Nyerges András
író
