Mondolatok címmel megjelent Ungár Róbert új könyve. A gyűjtemény nem eseményeket, hanem a hatásukra kiváltott érzéseket, gondolatokat, hangulatokat örökít meg aforizmák, szójátékok, versek, elbeszélések, egyszóval mondolatok formájában. Jó szórakozást!
Már meghalni sem érdemes
Régóta készülődöm a halálra. Amikor először értesültem róla, még kisgyerekkoromban, azt hittem, hogy ez csak olyan fenyegetés, mint a mumus és valójában nem is létezik, csak a felnőttek találták ki ijesztgetésnek. Később kénytelen voltam belátni, hogy nagyon is való. Voltak idők, amikor több halottat láttam, mint élőt. Úgy látszott, hogy még olyanok is meghalnak, akik még meg sem születtek, ami részben igaz is volt, mert a boldog békeidő után kevés ember vállalkozott arra, hogy új teremtmény előtt büszkélkedjen az emberiség tetteivel.
Fiatalember koromban emlékszem egy délutánra, amikor annyira átéltem a halál tudatát és megérteni véltem a nemlét igazságát, hogy halálfélelmemben véget akartam vetni életemnek. Amikor érettebb lettem, vagy mondhatjuk úgy is, hogy betört a mindennapi élet és nem akartam megváltani a világot (mint ahogy ő sem akart engem), ez a téma kisé kikerült a lényeges dolgok közül, inkább éltem, ha tehettem jól, élveztem a napokat, az estéket és persze az éjszakákat, sok emberrel megismerkedtem, sok lánnyal is, és köztük volt az igazi. Ha nem is a halál, de az élet elszakított egymástól, hosszú, hosszú évekig nem találkoztunk. Ő férjhez ment, én megnősültem, gyerekeink születtek.
Amikor újra láttam, harminc év multával, már özvegy volt, gyerekeink is felnőtté értek és megint egymásra találtunk. Nem sokáig tartott a való élet, mert hamarosan itt hagyott. Engem is, fiát is, örökre elment. Ekkor kezdtem foglalkozni újra a halállal. Talán nem csak nemlét, hanem máslét. Spiritiszta szeánszok, metafizikus irodalom, szellemlátók társaságába jártam, beindítottam néhány kisebb vállalkozást imák segítségével a másvilágon és felkészültem a nagy útra, hogy ott majd újra találkozunk és minden megint szép lesz.
Nem siettettem a dolgot, mondván az örökkévalóság ráér, ha elintéznivaló nem is maradt már itt, azért nem lelkesedtem, hogy csak úgy nyugovóra térjek, voltak még meg nem kóstolt ízek, el nem mondott gondolatok és persze arról sem biztosított senki, hogy Mozart is hallható a másvilágon. Így maradtam még néhány évig, de örömmel készülődtem is a nagy kirándulásra, olyannak képzeltem, mint egy utazást egzotikus tájakra.
Megérkezésem után meg kellett ígérnem, hogy nem számolok be arról, milyen itt, még célozni sem szabad rá, különben is, hadd egyen titeket a kíváncsiság, úgyis hamarosan meglátjátok. A lényeg az, hogy viszontláttam mindenkit, aki kedves volt nekem, akiket szerettem, akikkel valaha is jól éreztem magam. Vártam a nagy pillanatot, hogy Őt is láthassam és ez a pillanat el is érkezett. Olyan volt, amilyennek mindig láttam, és amikor már nem láthattam, elképzeltem, nem tudok jelzőket használni, mert itt úgysem lehet földi dolgokhoz hasonlítani semmit, mert ez más. Elégedjetek meg annyival, hogy olyan volt, amilyennél szebb, jobb nem lehet. Tehát amilyen mindig. Boldogan közeledtem, mit közeledtem, rohantam felé. Ő is kedves mosollyal várt és miután átöleltük egymást, rámutatott arra, aki mellette állt. Bemutatta a volt férjét, aki itt újra a párja lett és akivel boldogan fog halni, amíg újra meg nem születik.
Ungár Róbert: Mondolatok
Novella Kiadó, Tel/Fax: 339-8617
